Sokan vonatoznak Pozsonyból Rajkára

Pozsony–Rajka–Győr vonat

Egy hónapja van menetrend szerinti összeköttetés a főváros és Rajka, illetve Győr között.

Népszerű az utasok körében az egy hónapja újraindult Pozsony–Rajka–Győr járat. Hétfőn és pénteken utaznak a legtöbben a Pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszer részeként járó vonatokon.

A közlekedésügyi minisztérium december 10-én indította el a menetrend szerinti járatokat Ligetfaluból Rajkára és Győrbe. A ligetfalui állomásról indulva Oroszváron és Hegyeshalmon keresztül Győrbe, átszállással Budapestre is eljuthatnak az utasok. Karolína Ducká, a közlekedésügyi tárca szóvivője közölte, jelenleg körülbelül hatvanszázalékos a járatok kihasználtsága és nő az érdeklődés a közel tíz év után újraindított csatlakozás iránt. Hozzátette, a cél a régiók jobb összeköttetése, valamint a főváros környéki tömegközlekedés fejlesztése. „Az egy hónapos működés után megállapítható, hogy jó döntést hoztunk. Az emberek szívesen utaznak vonattal ahelyett, hogy például közlekedési dugóban töltsék a drága idejüket. Ezért továbbra is támogatom a környezetbarát vasutat” – jelentette ki Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter.

Naponta tíz járat közlekedik a szakaszon, elsősorban a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban. A tárca közölte, hétfőn és pénteken szállítják a legtöbb utast. Szlovákiában a Pozsonyi Közlekedési Rendszer részeként járnak a vonatok, a menetjegyek a városi tömegközlekedés járatain is érvényesek. A Szlovákia és Magyarország közötti megállapodás értelmében az utasok a nemzetközi utasszállítás nyújtotta kedvezményeket is kihasználhatják a szakaszon. A magyar oldalon az osztrák GySEV üzemelteti a járatokat. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?