Rendkívüli állapotot hirdettek a kanyaró miatt a Nagymihályi járásban

Nagymihály
Nagymihály |

A kanyaró miatt kedden rendkívüli állapotot hirdettek a Nagymihályi járásban, amely 15:00-kor lép érvénybe. Ezt Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója közölte a sajtóval a válságstáb ülése után.

 

Elmondása szerint a válságstáb következő ülésére szerdán 8:00 órakor kerül sor, melyen Ján Mikas tiszti főorvos is részt vesz. Hozzátette: A rendkívüli állapot meghirdetésének oka a kanyarós betegek számának hirtelen megnövekedése, amelyre a nagymihályi kórházban figyeltek fel a hétvégén. „A válságstáb tagjainak a további javaslatai alapján döntünk a következő lépésekről, melyek annak a rendkívüli helyzetnek a javulásához járulhatnak hozzá, amely ma lép érvénybe a Nagymihályi járásban” – közölte.

Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője a TASR-nek elmondta, hogy a Nagymihályi és a Szobránci járásban május elejétől július 9-ig 161 esetben diagnosztizáltak kanyarót, ebből 68 esetben laboratóriumi vizsgálat is igazolta a betegséget. A legtöbb megbetegedést Nagymihályban vették nyilvántartásba (89), illetve Deregnyő községben (35), ahonnan a kanyaró terjedni kezdett. A megbetegedések közül négyen Nagy-Britanniából hazaérkezve betegedtek meg, a többi eset ezekkel van epidemiológiai összefüggésben – magyarázta a szóvivő.

 

Kapcsolódó cikkünk

Štefan Zamba, a nagymihályi kórház járványügyi osztályának főorvosa azt mondta az újságíróknak, hogy kedd reggelig 29-en kerültek kórházba ezzel a dianózissal. „A múlt hétvégétől kezdődően az osztályunkon robbanásszerűen emelkedett a betegek száma. Úgy a vizsgálatra érkezőké, mint a kórházi kezelésre szorulóké” – jegyezte meg. A kórházi kezelésre szorulók összlétszáma több mint 140 volt. Ezek legnagyobb része gyermek volt: „statisztikailag a betegek körülbelül 85 százaléka. Jelenleg a gyermekpácienseknek körülbelül fele két éves kor alatt van” – tette hozzá.  

A főorvos azt is elmondta, hogy a kórház több intézkedést is tett a járvány megelőzése érdekében. Az osztály minden munkatársa védőoltást kapott, és a járványügyi osztály férőhelyeinek számát is átmenetileg megemelték. Amennyiben a betegek száma tovább fog nőni, a kassai és az eperjesi kórháznak is készen kellene állnia a betegek felvételére. Ezenkívül: továbbra is szigorúan tilos a beteglátogatás a nagymihályi kórház egész területén. Zamba hozzátette: az, hogy a tiltást feloldják-e, a régió aktuális járványhelyzetétől fog függeni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?