Profi szintű amatőr fotósok

Gallery Nova
Dunaszerdahely |

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Gallery Nova kiállítótermeiben, az amatőr fotósok kiállítással egybekötött versenyét, ismertebb nevén, az AMFO-t.

A verseny meghirdetője, minden alkalommal a Pozsonyi Nemzeti Népművelési Központ, a helyi szervezést pedig, ez alkalommal is a Csallóközi Népművelési Központ vállalta. Az AMFO verseny Szlovákiában, a maga nemében, a legrégebbi és legnagyobb országos verseny, amely gyerekek, fiatalok és felnőttek számára van meghirdetve, kategória és zsáner meghatározás nélkül. Fő feladata, hogy lehetőséget teremtsen azon tehetséges fotósok szakmai tudásának a növelésére, akik nem hivatásból, hanem csak kedvtelésből fényképeznek, azzal, hogy értékeli és összehasonlítja felvételeiket. Az amatőr szó, a verseny elnevezésében, senkit ne tévesszen meg, hiszen a résztvevők magas művészi és technikai színvonalú fényképekkel neveztek a versenybe. A járási kör győztesei, tovább versenyeznek a kerületi, majd országos körökben. Több mint, 22 fotós, 125 alkotásával vett részt a versenyben, különböző kategóriákban. Ebben az évadban, inkább a tájjellegű fotók voltak túlsúlyban, szinte teljesen hiányoztak a figurális fotók és portrék. Az április 4.-ei tárlat megnyitó előtt, Keppert József a galántai fotóklub alapító tagja, Barczi Ervinnel, a klub tagjával véleményezte és értékelte a kiállított és díjazott alkotásokat az alkotók és az érdeklődő nagyközönség számára. A versenykategóriák színes, fekete-fehér fényképekre és az alkotók kora szerint voltak felosztva. Most is, mint hagyományosan, a legerősebb verseny a 21 év felettiek kategóriájában volt. A zsűrizők, az alkotókhoz és fotóikhoz is külön-külön szóltak, nemcsak a fényképet elemezték, de az alkotókat mindenféle jó tanácsokkal is ellátták. Hiszen, a tárlat és egyben verseny küldetése, hogy aktivizálja a kedvteléses fényképezést, teret biztosítson a különböző látásmódoknak, lehetőséget nyújtson az amatőr alkotások bemutatására, de főleg motiválja az alkotókat, a további, művészeti tevékenységre.

A kerületi győztesek, tovább jutnak a megyei versenyre Szakolcán, amelyet majd az országos verseny követ, illetve további kiállítások részesei lesznek, például Csehországban. A fotókat április 26.-ig lehet a Gallery Nova kiállítási termeiben megtekinteni. (sk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?