Öt új autóbusz közlekedik az Érsekújvári és a Lévai járásban

autóbusz illusztráció
Érsekújvár |

Csütörtöktől öt új, légkondicionált és ingyenes internet-hozzáféréssel ellátott autóbusz közlekedik a Lévai és az Érsekújvári járásban. A buszokat az Arriva társaság helyezte üzembe, amely Nyitra megyében a városok környékén 180 autóbusszal biztosítja a személyszállítást, illetve évente több mint 19 millió utast szolgál ki.

„A járműpark korszerűsítését a Nyitra Megyei Önkormányzattal (NSK) kötött, a városkörnyéki közhasznú autóbusz-közlekedésről szóló hosszú távú szerződés teszi lehetővé, amely a 2025-ös év végéig érvényes” – közölte Hana Jahodníková, az Arriva - Érsekújvár vállalat közlekedési igazgatója. A modernizációval a vállalat arra szeretné motiválni a lakosokat, hogy az autóbusz-közlekedést részesítsék előnyben az egyéni autós közlekedéssel szemben.

Az új buszok légkondicionáltak, 43 ülőhely van bennük a babakocsiknak fenntartott hely mellett. „Az ajtónál egy STOP jelzőgomb is az utasok rendelkezésére áll, amellyel jelezhetik a sofőrnek, ha a következő megállón ki akarnak szállni” – állapította meg Jahodníková.

Az Arriva társaság tavaly 53 új autóbuszt vásárolt és helyezett üzembe Szlovákiában. Ebben az évben 26 új autóbuszt indított útnak a Kassai, Nagyszombati, Zsolnai és a Nyitrai kerületben. A társaság a következő hónapokban további három új autóbuszt helyez üzembe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?