Örömjáték a deszkákon

Lakszakállas
Lakszakállas |

November második hétvégéjén ismét az alsó-csallóközi amatőr színjátszóké volt a terep a lakszakállasi V. EljátszLAK színjátszó fesztiválon.

A helyi kultúrház adott otthont a már komolyabb múltat felmutató fesztiválnak, amelynek első napja a kolozsnémai Nyugdíjas Klub fellépésével indult. Ezt követően az ekecsi Szociális Otthon színjátszó csoportja, a lakszakállasi Jácint Népdalkör, valamint a szintén helyi Boncák Színpad adott elő egy-egy darabot. Másnap, reggeltől délutánig játékos foglalkozásokkal – vagy talán úgy is lehet mondani: műhelymunkákkal – készültek a szervezők, majd később újra a színpadi produkcióké volt a főszerep. A csicsói Nofene!, a nyárasdi Theátrum, valamint a lakszakállasi Eccer színjátszó csoport műsorát tekinthették meg a nézők. Hét társulat és előadás volt a repertoáron tehát, akiket szép számú közönség követett figyelemmel mindkét nap. 
Lakszakállason kívül más falvakból is érkeztek nézők, a maga módján tehát bátran lehet kis helyi fesztiválnak nevezni az EljátszLAK-ot. 

Színházat csinálni
A fesztivál két „motorja” Vajlik Zoltán és Domonkos Zsuzsanna – előbbi az Eccer Színjátszó Csoport, utóbbi pedig a Boncák Színpad vezetője. Kis megszakításokkal mindketten már évtizedek óta foglalkoznak amatőr színjátszással. „Mindig is próbáltunk közösséget teremteni Lakszakállason. Ez az alfája és ómegája az egésznek. Szerettünk volna egy olyan közeget létrehozni, ahová az emberek eljönnek és jól érzik magukat” – fejtegeti Vajlik Zoltán, hogy a színjátszás szeretete mellett mi is motiválta még őket a kezdetektől fogva. 
A mostani Eccer-csoportot nagyjából öt éve kezdte el összeállítani, de nem volt könnyű dolga, hiszen a szükséges egy tucatnyi embert nem lehet egy faluból összeszedni. Az Eccer jelenlegi 15 tagja ezért Lakszakállas mellett Komáromból, Csicsóról, Tanyról, Nagymegyerről és Szilasról van. Eddig a Hippolyt, a lakájt dolgozták fel nagy sikerrel, ezúttal pedig a Ne most! Avagy viszem a bankot című vígjátékot vitték színre. „Nekem a hitvallásom, hogy nem szabad komoly dolgokkal terhelni a falusiakat, úgyhogy inkább maradjunk a könnyed vígjátéknál, ahol felszabadul az ember” – mondja Vajlik Zoltán.

70 gyerek a színpadon
A Domonkos Zsuzsanna által vezetett Boncák Színpad tagjai gyerekek. A 90-es években és az ezredforduló idején is működött már a csoport, amely felső tagozatos iskolásokra épült, majd egy bő évtizedes stagnálást követően tavaly új lendületet vett a működésük. Decemberben állította össze a Betlehem öröme című darabot a Boncák 15 tagú alapcsapata. A teljes műsorban 60-70 gyerek vett részt. Az idei év eleje óta a Ludas Matyin dolgoznak óvodások, alsó és felső tagozatosok részvételével, s a nyári falunapon már be is mutatták egy részét. 

Élvezik a játékot
Mindkét együttes vezetője egyetért abban, hogy a színjátszó versenyek nem igazán fontosak a számukra, mivel a nem hivatásos színjátszás lényege szerintük valahol egészen máshol van. „Hagyom, hogy spontán módon történjen, élvezzük a próbákat és a játékotˮ – nyújt betekintést a munkájukba Domonkos Zsuzsanna, emellett pedig elárulja, hogy sok gyereknek van jó ötlete, amelyeket aztán beleépítenek az egyes darabokba. „Én mindig azon aggódok, hogy ne éljen meg kudarcot a gyerek. Mert ha kudarcként éli meg, akkor végleg elmegy a kedve” – teszi hozzá. Vajlik Zoltán számára is a színjátszás kötetlen szeretete a fő cél, hiszen ahogyan mondja: „Azt vallom, hogy ha az amatőr színjátszó a szabadidejében elmegy, jól érzi magát, azt át tudja adni a másik embernek is, és az lejön a színpadról. Viszont ha megtörik valamivel, akkor otthagyja a francba, ami szerintem rosszabb, mint az, hogy nem üt meg olyan szintet, mint a budapesti Nemzeti Színház.ˮ

Kis helyi örömjáték
Az EljátszLAK a szervezők számára „örömjáték”, és szervesen kapcsolódik ahhoz, amit az amatőr színjátszásról egyébként vallanak. „Úgy gondoltuk, mi nem megyünk fesztiválokra, hanem csinálunk magunknak egy fesztivált itthon” – mondja Domonkos Zsuzsanna, hozzátéve, hogy „az volt a cél, legyen lehetőség amatőr színjátszásra, mert úgy látjuk, hogy kihalófélben van ez a szakma”.
A fesztiválra kezdetben 3-4 csoport jött el, majd próbálkoztak a bővítéssel, de rájöttek, hogy jobb a régióban maradni, s összegyűjteni a helyi amatőr színjátszókat egy hétvége erejéig. A lakszakállasi rendezvény lényege szerintük, hogy a rendszeresen összejáró csoportok saját maguk örömére játszanak.
Az esemény szervezése persze sok munkát is igényel, de ilyen téren nem panaszkodnak, idén is sikerült több forrásból megoldani a finanszírozást, amelyre a Pro Zsemlékes civil szervezet a Kisebbségi Kulturális Alapnál pályázott, s emellett a helyi önkormányzat is támogatta a kezdeményezést. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a helyi lakosok közül többen pogácsákat, süteményeket sütöttek a színjátszóknak és a közönségnek, így aligha lehet kétségbe vonni, hogy valóban közös élmény volt a fesztivál két napja sokak számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?