Öngyilkos lett egy férfi, miután megtudta, koronavírus-fertőzött

koronavírus k

A 49 éves, dél-szlovákiai férfi öngyilkosságot követett el, miután a gyorsteszt eredménye kimutatta nála a koronavírus-fertőzést.

A TV JOJ információi szerint a férfi több személlyel is beszélt a vírustól való félelméről. Az egyik ismerősének telefonon elmondta, hogy egy lassú lefolyású, de biztos halállal végződő vírust kapott el. A barátja ekkor megpróbálta őt meggyőzni arról, hogy a gyorsteszt eredménye még nem jelent semmit, és két nap múlva egy másik teszten is át kell esnie.

Az ismerős ekkor bejelentést tett a rendőrségen, miszerint a férfi öngyilkosságot akar elkövetni. Mire azonban a rendőrök a mentősökkel együtt a helyszínre értek, a férfi végzett magával. A szakemberek kizárták az idegenkezűség lehetőségét. 

Mivel azonban a mentősök közel kerültek a koronavírus-pozitív férfihoz, karanténba kellett vonulniuk. 

A kiérkező rendőrök nem kerültek közvetlen kontaktusba a férfival, így az ő vizsgálatuk nem szükségszerű – mondta Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi rendőr-főkapitányság szóvivője.

A cégben, ahol a férfi dolgozott, egyedüliként diagnosztizálták nála a betegséget. Kollégái kiegyensúlyozott, vidám emberként jellemezték.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?