Nyári kamarafesztiválok korlátozva

Kürt
Kürt/Szímő/Kamocsa |

Második alkalommal rendezik meg szombaton a kürti nyitott pincék napját, amellyel némileg pótolni kívánják a szervezők az érsekújvári járásbeli Kürtön már hagyománnyá vált borfesztivál törzsközönségét.

A július 24-i rendezvényen huszonöt tapasztalt, a szakma minden csínját ismerő kürti borász italait kóstolhatja meg a közönség, a szervezők ezer főt fogadhatnak a szőlőhegyen. A kapunyitás délben lesz, borkóstolásra és borvásárlásra hajnali egy óráig lesz lehetőség.

A Kürti Borfesztivált 2008-tól szervezi a helyi szövetkezet, ám az utóbbi két évben a koronavírus-helyzetben csak kamara jellegű bortúrára, pincelátogatásra fogadhatják az érdeklődőket. A látogatóktól elvárják, hogy szájmaszkot viseljenek a szőlőhegyen és belépéskor használják a kézi fertőtlenítőt, sorban állásnál és étkezésnél az asztalok közti távolság legalább két méter lesz. A kiállítókat kérik, hogy rendszeresen fertőtlenítsék az asztalaikat. 

Július 31-én nemzetközi családi napot tartanak Szímőn a helyi futballpályán, amelyre ingyenes a belépés. Fellép a Premier zenekar, lesz TNT-koncert és diszkó. A látogatók helyi ételkülönlegességeket kóstolhatnak, az ifjúsági tábor zárónapján izgalmas családi programokat kínál a falu önkormányzata. 

Az ország legnagyobb gasztronómiai fesztiválja idén huszadik alkalommal nyitja meg a kapuit augusztus 6-tól 7-ig a kamocsai Oázis kempingben. Pörköltet, halételt, húsos és húsmentes, valamint grillezett ételeket készíthetnek a főzőcsapatok. A jelentkezési lapot a https://app.gastrofest.sk/ honlapon találják meg. Kondérban, roston és cserépedényekben is sülhetnek az ételek a szabad ég alatt. A Bikini együttes koncertjére, Kökény Attila és a Duchoňovci műsorára várják az érdeklődőket. 
A kamocsai Oázis kempingben idén is megnyitják a Régiók ízei udvar kapuját, ahol a Vág mente és a Szigetköz gasztronómiai hagyományait mutatják be a kilátogató közönségnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?