Még várni kell az óvodafelújításra Nagykaposon

Nagykapos
Nagykapos |

Máig nem kezdődött el egyik helyi óvoda felújítása sem, pedig mindkét városi pályázat sikeres volt.

 

Már évekkel ezelőtt modernizálni szerette volna az önkormányzat a Hviezdoslav lakótelepen levő szlovák és a magyar óvoda épületét is. A 2014-es költségvetésben erre 50-50 ezer eurót különítettek el, ám a költségvetés módosítása után összesen csupán 35 ezer euró volt rá. A város vezetése ezután saját források felhasználásával látott hozzá a korszerűsítéshez. Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, 2016-ban a környezetvédelmi minisztériumtól mindkét óvoda rekonstrukciójához 470 040, illetve 330 760 euró hozzájárulást igényeltek. Mivel a város mindkét pályázata sikeres volt, a településnek csupán az 5-5 százalékos önrészt, összesen kb. 39 ezer eurót kellene állnia.

 

A tervek megvalósítása előtt több problémát is meg kellett oldani, hiszen a szlovák óvoda alatti telkek nagyrészt nem az önkormányzat tulajdonában voltak. Szigetelni akarják a falakat és a tetőt, kicserélnék az ajtókat és az ablakokat, a szlovák óvoda épületénél egy összekötő folyosót is építenének. Lefolytatták a közbeszerzési eljárást, ám a minisztériumban kétségek merültek fel a szabályszerűséggel, ezért nem kezdődhetett el az építkezés. Új közbeszerzési eljárást folytattak le, melynek törvényességét jelenleg is vizsgálják. A polgármester úgy értesült, csupán két részletkérdés tisztázására kell várni, és a régen várt munka hamarosan elkezdődhet. Ez már csak azért is rendkívül időszerű lenne, mert az eredeti kiírás szerint a beruházásnak 2018 novemberéig be is kellene fejeződnie. Ha az időpontot nem tudják tartani, halasztást kérnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?