Még lehet jelentkezni a szlovákiai magyar amatőr filmesek alkotótáborába

operatőr
Ipolyság |

Ipolyságon rendezi meg a szlovákiai magyar amatőr filmesek alkotótáborát a Maslomédia Polgári Társulás. A Pictura 2018-ra július 31-ig lehet jelentkezni. A tábor ingyenes. 
 

A jelentkezés és a részvétel feltétele egy 2–4 perces rövidfilm elkészítése, illetve beküldése a maslomedia@centrum.sk címre. A téma és stílus szabadon választott. A jelentkezőnek csatolnia kell önéletrajzát is. 


„Táborunk célja a filmezés iránt érdeklődő tehetséges fiatalok felkarolása, tudásának gyarapítása, szakmai fejlődésük elősegítése” – nyilatkozta Kendy Éva szervező. A tábor a teljes ellátás mellett lehetőséget kínál a filmszakmai ismeretek bővítésére. „Betekintés nyújt az operatőri és vágási ismeretekbe, filmek rendezésébe, szerkesztésébe, a riportkészítés módszereibe és a résztvevők dramaturgiai szempontból a plánozás szerepét is tanulmányozzák. Lesznek szakmai beszélgetések, közös filmnézések és elemzések is. A tábor ideje alatt egy vagy több kisfilm elkészítését tervezzük” – részletezte Kendy Éva. Az alkotótábor azoknak is jó gyakorlási lehetőség, akik már valamennyire jártasak az ilyen tevékenységekben..


A korábbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a mai fiataloknak sokszor izgalmasabb a valóság, mint egy kitalált történet. „Ezért elsősorban a dokumentumfilm-készítés alapismereteire fókuszálunk. Az alkotótáborban a létszámtól függően három-négyfős csapatok alkotják a stábokat egy filmes szakember vezetővel. A napközben forgatott anyagokat este elemzik és megvágják, hogy kiderüljön, jól dolgoztak-e aznap, nem kell-e esetleg valamit megismételni, újragondolni, illetve megbeszélni a munkatervet a következő napra. A tábor elején mindig van egy kis passzivitás, mert a fiatalok nehezen nyílnak meg és alkotnak véleményt, de amint rájönnek, hogy a tábor vezetése nem egy kritikusokból álló csapat, megváltozik a helyzet, és szívesen osztják meg velünk és egymással gondolataikat. És a cél pontosan ez: nem kritikával illetni, hanem rávezetni, terelgetni őket a jó úton vagy annak irányába” – fogalmazott Kendy Éva.


Az augusztus 27. és szeptember 2. között zajló táborral kapcsolatban bővebb információt az eva.kendy@gmail.com címen, vagy a 0915/949995 számon kapnak az érdeklődők. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?