Már 62 oktatási intézményt zártak be Nagyszombat megyében az influenza miatt

influenza

Nagyszombat megyében tovább nő az influenzás megbetegedések száma, de az előző hetekhez képest nem annyira gyorsan.

Az év nyolcadik hetében az influenzás gyermekek megnövekedett száma miatt 62 iskolát, illetve oktatási intézményt zártak be. Ezenkívül öt súlyos légúti megbetegedést tartanak nyilván a megyében. Ezek közül egy beteg esetében igazolták a B típusú influenzavírust, egy másiknál pedig a H1N1 vírust. A kórházakban és a szociális gondozó intézményekben tilos a látogatás. 

Dagmar Kollárová, a Nagyszombat Megyei Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) alkalmazottja pénteken elmondta, hogy jelenleg 15 927 beteget tartanak nyilván akut légúti megbetegedéssel (ARO), és ebből 3339-en fertőződtek meg influenzavírussal. „Az akut légúti megbetegedések száma az előző héthez képest 2,63%-kal emelkedett, az influenzás megbetegedéseké pedig 9,09%-kal“ – közölte. 

A legtöbb beteget Szakolcán (Skalica) regisztrálták (100 000 lakosból 4180 beteg), illetve a 15 és 19 év közötti korosztályban. „A betegek számának leggyorsabb növekedését az öt éven aluliaknál, illetve a 6 és 14 év közötti korosztályban figyelték meg“ – közölte Kollárová. 

Szünetet rendeltek el 35 óvodában, 23 alapiskolában és 4 középiskolában. A Galántai járásban (okres Galanta) 9 óvodát és 6 alapiskolát, a Dunaszerdahelyiben (okres Dunajská Streda) 5 óvodát és 3 alapiskolát, a Nagyszombatiban (okres Trnava) pedig 11 óvodát, 4 alapiskolát és 1 középiskolát zártak be.

A bentlakásos intézményekben a látogatást Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), Szakolcán (Skalica), Nagyszombatban (Trnava), Galgócon (Hlohovec) és Pöstyénben (Piešťany) tiltották meg, a szociális gondozó intézmények látogatása pedig a Nagyszombati, Pöstyéni, Galgóci és Galántai járásokban tilos. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?