Magyar nyelvű felsőfokú képzés indul Kassán

kassai MaJel központ
Kassa |

Magyar nyelven indít felsőfokú képzést a városban a lengyelországi Warsaw Management University és a kassai Rovás.

Szabó Ottó, a Rovás elnöke elmondta, kurátorokat, művészeti producereket, galeristákat, közigazgatási szakembereket, szociális munkásokat, újságírókat és rendezvényszervezőket fognak képezni.

Kapcsolódó cikkünk

Az elnök elmondta lapunknak, a Warsaw Management University (WMU) és a Rovás együttműködési megállapodásának eredményeképpen a WMU három katedrája kezdi meg működését Kassán, a Rovás Erzsébet utcai Magyar Jelenlét Házában. „Ezek a távutas képzések főleg azok számára jelenthetnek megoldást, akik nem jutottak be az egyetemre, vagy egyszerűen csak nem engedhetik meg magunknak, hogy kollégistaként nappali tagozatra járjanak. „A varsói egyetem által akreditált képzéseken bakalár, magiszteri és kisdoktori fokozatot lehet szerezni. Nagyon sok az érdeklődő a képzések iránt – árulta el Szabó Ottó. Októbertől három katedra kezdi meg működését: zsurnalisztika és mediális kommunikáció magyar, kulturális és művészeti menedzsment magyar és szlovák, illetve szociális szolgáltatások menedzsmentje és szociális tanácsadás magyar nyelven. A kassai konzultációs központban távúton a magiszteri és a kisdoktori cím megszerzésére is van lehetőség, és mindez magyar nyelven. A Warsaw Management University aktívan együttműködik a német, a belga, a francia, az angol, a török, a cseh, az amerikai, az orosz és a szlovákiai egyetemekkel is. Nálunk Pozsonyon kívül először Dunaszerdahelyen, most pedig Kassán nyit konzultációs központot. Az oktatási forma a Lengyelország és Szlovákia között 2006-ban megkötött együttműködésen alapul, melynek értelmében a két ország kölcsönösen elismeri azokat az akadémiai fokozatokat, melyeket a hallgató a másik ország felsőoktatási intézményében szerzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?