Lesz keret a fejlesztésekre Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

A vártnál kedvezőbben alakul a gazdasági helyzet, ezért több korábban felfüggesztett beruházást is megvalósíthatnak idén Dunaszerdahelyen.

A koronavírus-járvány megjelenésekor sötét prognózissal állt elő a pénzügyminisztérium. Az önkormányzatok ez alapján módosították az idei büdzsét, fejlesztések helyett a megtakarításra terelődött a hangsúly. Pár hónappal később azonban merőben más helyzettel találta szemben magát Dunaszerdahely önkormányzata. Rácáfoltak a lakosok és a pénzügyminisztérium korábban előirányzott 13,5 százalékos bevételkiesésre. A szaktárca már csak 5,4 százalékos kieséssel számol, a módosított költségvetésben viszont még 6,5 százalékos hézagot hagynak a büdzsében.

„Kedvezően alakul az adóbeszedés a természetes személyektől. Figyeljük az előrejelzéseket, de látjuk, hogy hogyan érkeznek be a részadók a kasszába. Bízunk benne, hogy év végéig nem változik meg a helyzet annyira, hogy aztán gazdasági gondokkal küzdjünk”

– mondta Hájos Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy az előrejelzések alapján kiegyenlítették a költségvetést, így visszakerülhettek bele azok a beruházások is, amelyeket még ősszel jóváhagytak, tavasszal azonban a koronavírus-járvány miatt felfüggesztettek.

A módosított költségvetésben a Nagyabonyi út–Kertész utca–Czibók utca kereszteződésének körforgalommá alakításán kívül több közlekedési projekt is szerepel, például a Tesco bevásárlóközpont melletti kereszteződés biztonságosabbá tétele, jelzőlámpás kereszteződés építése. A tervek szerint jut forrás a vmk előtti szökőkút felújítására, az óvodák játszótereinek korszerűsítésére, ablakcserére és a közvilágítás bővítésére is. Fekete Zoltán főellenőr a beterjesztés után közölte, a költségvetés nullszaldós, de a folyó mérleg 1,5 millió eurós többletet mutat.

Hakszer Roland képviselő nehezményezte, hogy nem előzte meg konstruktív tárgyalás és vita az újabb módosítást. Hodossy Szabolcs, a pénzügyi bizottság elnöke leszögezte, hogy a költségvetés gesztorbizottságának számító bizottság tagjai egyeztettek a büdzsével kapcsolatos kérdésekről, és a beruházások jegyzékéről. „Mi rendesen megtárgyaltuk” – hangsúlyozta Hodossy. 770 ezer eurót szánnak a beruházásokra, Dakó Sándor képviselő azonban egyelőre inkább óvatosságra és takarékosságra intené az önkormányzatot. „Nagyobb összeget különíthettünk volna el a tartalékalapba. Nem látjuk még, hogy milyen számokat generál majd a koronavírus második hulláma. A beruházásokkal lehetett volna egy évet várni” – jegyezte meg Dakó Sándor. A tizenhét képviselő közül tizenöten támogatták a büdzsé módosítását, ketten nem szavaztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?