Lakások, üzletek, irodák lesznek a gútai Hotel Leonor helyén

Hotel Leonor
Gúta |

Januártól nincs szállodája a városnak, és úgy tűnik, egyhamar nem is lesz. Lévai Leonard, a Leonor Szálló tulajdonosa azt kérte az önkormányzattól, módosítsák a területrendezési tervet oly módon, hogy a szállodát többfunkciós épületté alakíthassák át, ahol lakások, üzlethelyiségek és irodák kapnának helyet.

 

Az önkormányzati ülésen a tulajdonos megjegyezte, nem könnyen és nem egyik pillanatról a másikra született meg a döntés a szálloda bezárásról. „Édesapám 1998-ban vásárolta meg az épületet, öt évig tartott, míg felújítottuk, majd néhány év múlva wellnesszel, kerthelyiséggel bővítettük – mondta. – Tisztában voltunk vele, hogy ez hosszú távú befektetés, de mire az egyik kölcsönt visszafizetnénk, addigra amortizálódnak a szobák, a berendezés, és újra és újra beruházni kell. Úgy érzem, a város sem adta meg az a löketet, hogy fenn tudjunk maradni.” Több képviselő a döntés ártértékelésére kérte a tulajdonost, emlékeztetve arra, hogy a közeli Naszvadon hamarosan strandfürdő nyílik, ami új lehetőséget jelenthet a gútai vendéglátás számára is. Lévai Leonard megismételte, semmiképpen nem akarnak a szállodaiparban tevékenykedni, és nem akarják ilyen célra bérbe se adni az épületet.

A képviselők 11 igen és három tartózkodás mellett jóváhagyták a területrendezési terv megnyitását, azzal a feltétellel, hogy a módosítással járó költségeket a kérvényezőnek kell állnia és saját területén parkolókat is kialakít.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?