Könyv a zempléni református templomokról

református templomok
Kisgéres |

Itt van Isten köztünk címmel jelent meg a Zempléni Református Egyházmegye új kötete, 160 oldalon, szöveggel és korhű fotókkal mutatja be a keleti régió református templomait. 
 

A kötet templomonként átlagosan 10-12 színes fotóval, illetve gyülekezetenként egy-egy igeverssel és egy rövid történettel mutatja be a zempléni egyházmegye 38 református templomát. Kendi Csaba zempléni református esperes lapunknak elmondta, a kiadvány elsősorban a fényképekre összpontosít. „A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zempléni Egyházmegyéjének lelkészközösségében fogalmazódott meg a gondolat, hogy a reformáció jubileumi évében fényképeken dokumentáljuk azt a jelentős történelmi örökséget, amelynek gyülekezeteink ez idő szerint őrzői, gyarapítói. A feladatra egy bodrogközi születésű fotóst kértünk fel, de a grafikai munkát is egy bodrogközi szakember végezte. Szándékunk a kezdetektől az volt, hogy a fotókat – kiegészítve a legfontosabb történelmi adatokkal – közreadjuk” – nyilatkozta lapunknak Kendi Csaba. Hozzátette, a könyvben szereplő pillanatképek azért is különlegesek, mert a reformáció 500 éves jubileumának esztendejében készültek. 

A régió templomairól évekkel ezelőtt Bogoly János több könyvet is kiadott, azonban, az esperes szerint, míg azok inkább az épületek és a közösségek történelmi hátterével foglalkoztak, addig ez a kötet inkább a fotós szemével mutatja be a templomok talán nem vagy csak kevésbé látott oldalát. „Érdekel bennünket, hogyan látnak minket a kívülállók, és talán pont ezért kerültek be a könyvbe azok az építészeti jellegzetességek, amelyekre eddig nem is figyeltünk, vagy legalábbis ilyen szemszögből nem láttuk őket” – magyarázta Kendi Csaba. 

A könyveket a lelkészi hivataloknál lehet beszerezni, egy-egy példányért 12 eurós adományt fogadnak el. Az előzetes igények szerint egyelőre összesen hétszáz darabot nyomtattak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?