Komáromi járás: lakosságarányosan a nagyobb falvakban van a legtöbb fertőzött

Komárom
Komárom |

Március 1-je és 7-e között 815 fővel nőtt az új fertőzöttek száma a járásban, míg 1296-an kigyógyultak a koronavírusból – tájékoztatta lapunkat a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ).

Március 9-én 1856 aktív esetet tartottak számon a járásban Helena Uríčková, a RÚVZ igazgatóhelyettese és epidemiológusa beszámolója szerint. Komáromban 695, Gútán 215, Ógyallán 78, Naszvadon pedig 96 aktív koronavírusos esetről tudnak. Jó hír viszont, hogy a korábban érintett szociális intézményekből egy idősotthon kivételével kivesztek a gócpontok.

Ha az egész járást és a 14 napos esetszámot tekintjük lakosságarányosan, akkor jelenleg főleg a nagyobb falvakban terjedt el a leginkább a koronavírus. Marcelházán 78, Bátorkeszin 48, Szentpéteren 47, Ímelyen 38, Izsán pedig 30 beteget vettek nyilvántartásba ebben az idősávban. Javarészt családokon belül terjedő fertőzési láncokról beszélünk, amelyek felbukkanását a brit variáns gyorsította fel. Uríčková szerint ez tehető felelőssé a marginalizált csoportok körében az elmúlt hetekben tapasztalt tömeges megbetegedéseknek is. Míg korábban a mélyszegénységben élő családok körében egy-két pozitív esetnél meg tudták szakítani a fertőzési láncot, úgy az újabb vírusváltozatoknál ez már nem lehetséges: mire azonosítják az első beteget, addigra már az egész háztartás vagy a rokoni és ismeretségi kör nagyobb része is megfertőződött. Erre a folyamatra szolgáltattak példát az idősotthonok esetei is.

Uríčková érdeklődésünkre azt is elmondta, nem lehet tudni, hogy a Komáromi járásban hány ember kapta már meg az oltást, csupán arról tud beszámolni, hogy a kórház oltópontján a tegnapi nappal bezárólag 4707 személy részesült az első, míg 3077 a vakcina második adagjában. Részben a regisztrációs rendszer nehézkessége miatt is a Komáromi járásból többen más járások oltópontjait keresték fel, ugyanakkor a komáromi kórházba más vidékekről is érkeztek emberek azért, hogy megkapják a vakcinát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?