Kevés a parkolóhely a galántai vasútállomás mellett

Galánta
Galánta |

Tovább tárgyal a Szlovák Vasúttársaság az állomás melletti új parkolóhelyek kialakításáról.
 

Délelőtt szinte reménytelen parkolóhelyet találni a galántai állomás közelében. Az állomás és a buszmegálló melletti parkolóhelyek gyorsan megtelnek, a távolabb lévőket is hamar elfoglalják a fővárosba induló autósok, akik Galántán szállnak vonatra. A később érkezők leggyakrabban a közeli bevásárlóközpont parkolójában hagy-ják az autójukat. Közel egy éve folynak a tárgyalások a vasúttársaság és a város között. „A vasúttársaság a telkek bérbeadásának lehetőségeiről tárgyal a várossal” – közölte Ivana Pupluhárová, a Szlovák Vasúttársaság szóvivője. Sikerült meghatározni a parkoló kialakítására alkalmas terület bérbeadásának feltételeit. A szóvivőtől megtudtuk, a következő lépés a bérleti szerződés megkötéséhez szükséges feltételek és a bérleti díj meghatározása lesz. Peter Paška polgármester megerősítette, tárgyalnak a társasággal. „A város költségvetés-tervezetében javasoltuk harmincezer euró elkülönítését a parkolóval kapcsolatos alapvető kiadások fedezésére, de a képviselő-testület nem hagyta jóvá az összeget” – nyilatkozta a polgármester, hozzátéve, hogy jelenleg nincs meghatározva keretösszeg a költségvetésben a terv megvalósítására.
 

Egyelőre kérdéses, mikor létesülhetnek újabb parkolóhelyek a vonatállomás közelében. A vasúttársaság korábbi tájékoztatása szerint összesen 230 parkolóhelyet tudnának kialakítani az állomás környékén, 70–80-at a vasúttársaság kezelésében lévő területen, további mintegy 150-et az átrakodóvágányok mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?