Kártérítést kapnak az ógyallai mészárlás sérültjei

ógyallai lövöldözés
Ógyalla |

Ötvenezer euró kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága a 2012-es ógyallai lövöldözés két sérültjének, L. Krisztiánnak és L. Zsanettnek – adta hírül a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja (European Roma Rights Center – ERRC). Az indoklás szerint az eljárás során a szlovákiai bűnüldöző szervek nem vették figyelembe a rasszista indítékot.

Az ítélet három hónap múlva emelkedik jogerőre, ha a szlovák állam nem fellebbezi meg a Nagykamaránál a döntést.

Az ógyallai mészárlás néven elhíresült eset 2012. június 19-én történt, amikor Juhász Milan akkori városi rendőr három embert megölt (a 44 éves Lakatos Gábort, 19 éves fiát, Máriót és 24 éves vejét, Gyulát), a család két további tagját (akiknek most megítélték a kártérítést) pedig megsebesített. Az esemény napján szolgálaton kívüli J. Milan bement a roma család Komáromi utca 5. szám alatti ház udvarába, ahol illegálisan tartott fegyverével lövöldözni kezdett. A tettes ezután Zemko Margit akkori polgármester házához hajtott, öngyilkossággal fenyegetőzött, majd a rendőrökkel való több órás tárgyalást követően megadta magát. 2013 márciusában a bazini Speciális Büntetőbíróság J. Milant, aki az elmeszakértői vélemények szerint tettének elkövetéskor nem volt teljesen beszámítható állapotban, 9 év fegyházbüntetésre, három év intézeti pszichiátriai kezelésre, valamint védelmi felügyeletre ítélte. A büntetés háromnegyedét jövő tavaszra leüli, ezt követően kérheti feltételes szabadlábra helyezését.

„A Szlovák Köztársaság nem megfelelően vizsgálta ki a rasszista indítékot a romák meggyilkolása során, amit egy szolgálaton kívüli városi rendőr követett el” – olvasható az ERRC honlapján közzétett jelentésben.

 

Kapcsolódó cikkünk

Dorde Jovanović, az ERRC elnöke szerint az eset a szlovákiai nyomozószervek rendszerszintű kudarca, ugyanis sem a nyomozók, sem az ügyészség, sem a bíróság nem minősítette rasszista cselekedetnek. Miközben a tettes a rendőrségnek maga is elismerte, hogy a fegyver előkészítésekor az járt a fejében, hogyan lehetne megoldani a romakérdést Ógyallán. A sértettek az Alkotmánybírósához fordultak, amely szintén nem állapított meg alkotmánysértést. Ennek mond ellent az Emberi Jogok Európai Bíróságának mostani ítélete, amely szerint sérült a károsultaknak a diszkrimináció tilalmára vonatkozó joga. Stanislav Jakubčík, aki a szlovák bíróságokon képviselte a sértetteket, megelégedettséggel fogadta az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését. Ugyanakkor arra a tehetetlenségre is emlékeztetett, amelyet ügyfeleivel együtt a per hazai tárgyalása során átéltek.
Juhász Milan több mint húsz évig dolgozott községi rendőrként Marcelházán és Ógyallán. Munkaadói az eset után értetlenül álltak a történtek előtt, hiszen kiegyensúlyozott, nyugodt természetű emberként ismerték. A sértett család nem volt problémamentes, büntetett előéletűek is voltak köztük, lopás, rongálás, garázdaság, hatósági személy ellenei erőszak miatt kerültek összetűzésbe a törvénnyel. A házban, amelynek udvarán a lövöldözés történt, mintegy harmincan laktak, többen bejelentés nélkül. A tettes még a vizsgálati fogságban azt mondta, nehezen viselte, hogy nem tudta megfékezni az alkalmazkodni képtelen roma családot, ezért vette saját kezébe az igazságszolgáltatást.

Jozef Daráž, az ógyallai városi rendőrség parancsnoka kérdésünkre elmondta, a kártérítésben részesülő személyek nem laknak már Ógyallán, a család néhány rokona viszont igen. De már azok sem a Komáromi utcai házban. Ógyallán egyébként folyamatosan jelen van a romakérdés, a népes családok elsősorban hangoskodásukkal, rendetlen viselkedésükkel zavarják a környezetükben élők nyugalmát. A rendőrparancsnok szerint főleg a kiskorúakkal vannak problémák. A helyzet rendezése a most megválasztott képviselők közül szinte valamennyinek szerepelt a választási ígéretei között, érdekesség, hogy a 11 tagú testületben több egykori állami vagy városi rendőr is helyet kapott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?