Jövőre beindulhat a vonatközlekedés Zólyom és Ipolyság között

vonat
Zólyom/Ipolyság |

Tizenöt év után ismét beindulhat a vonatközlekedés a Zólyom és Ipolyság közötti vasútvonalon. A 2003-ban törölt járatot a városok polgármesterei és az utasok is igényelték. Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere emlékeztetett, hogy a városban egy új üzem lesz, amely 450 embert fog foglalkoztatni. 

„A személyszállítás felújítása ezen a vasúti vonalon sokat segítene az embereknek abban, hogy eljussanak a munkahelyükre” – állapította meg.

Érsek Árpád közlekedési miniszter csütörtökön az egész vasútvonalon végigment. Szerinte a személyszállítás beindítása a Zólyom–Ipolyság vonalon több befektetést is megkövetel.

„Be kell biztosítani a vasúti átjárókat, és néhány helyen a sínek javítására is szükség van. Ma 10 km/órás sebességgel haladunk át az átjárókon. Mindent úgy kell biztosítanunk, hogy a vonat 70 km/órás átlagsebességgel haladhasson át ezeken. Versenyképesnek kell lennünk a buszokkal szemben, és azt akarjuk, hogy az emberek velünk utazzanak. Velünk pedig akkor fognak utazni, ha tiszták és gyorsak leszünk, és nem fogunk késni. Csak így fognak visszatérni az emberek erre a vonalra 15 év után. Úgy gondolom, ehhez még egy kis időre van szükség” – magyarázta Érsek. 
 

Kapcsolódó cikkünk

Elmondta: Mindent megtesznek azért, hogy újra beinduljon a vonatközlekedés ezen a vonalon.

„Nem akarok olyat ígérni, amit nem tudunk teljesíteni. – Azok az intézkedések, amelyeket el akarunk végezni, pályázatok kiírását igénylik, és ez időbe telik. Ha minden jól megy, és a polgármesterek továbbra is akkora nyomást fognak gyakorolni, mint most, akkor jövőre beindulhat a vonatközlekedés” – mondta a miniszter.

A Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) vezérigazgatója, Martin Erdössy szerint a befektetések összege eléri a 4,6 millió eurót. Be kell biztosítani a vasúti átjárókat, ki kell javítani a peronokat, rendbe kell tenni az állomások épületeit stb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?