Ideiglenesen járható a Nánai út

nánai út
Párkány |

December 15-től ismét járható az I/76 jelzésű Nánai út. A helyközi autóbuszjáratok azonban továbbra is terelő útvonalon közlekednek.

A felújítás alatt álló Nánai úton októbertől teljes útlezárás van érvényben. Felújítása tavasszal kezdődött, miután Érsek Árpád tavaly márciusban, Párkányban egy lakossági fórumon bejelentette, hogy az I/76-os út felújítása prioritást élvez. Az ott lakók az elmúlt tíz évben számos hivatalhoz fordultak és több petíciót is írtak, amelyekben az út rossz állapotára hívták fel a figyelmet. A Léva irányába vezető elsőrendű út a város egyik legforgalmasabb közútja. Nagyobb esők után mégis térdig ért rajta a víz, a csatornafedők hatalmasat csattantak az elhaladó kamionok súlya alatt, kerékpárral a megsüllyedt aszfaltréteg miatt életveszélyes volt a közlekedés, és a hiányzó járdaszakaszok miatt gyalog sem lehetett biztonságosan haladni.

A rekonstrukciójára kiírt pályázatot a Cesty Nitra részvénytársaság nyerte meg. A felújításról szóló megállapodást 2017. december 20-án írták alá. Az 1,7 millió eurós beruházási terv az út 913 méteres szakaszának felújítását, illetve kiszélesítését, egy körforgalom, két buszmegálló és kerékpárút kiépítését tartalmazza. A meglevő járdák rekonstrukcióját és a hiányzó járdaszakaszok pótlását a város vállalta. A szerződés értelmében a Nánai út felújítását 2019. március 29-ig kell befejezni.

A forgalom visszaállítása ideiglenes. Jövőre folytatódik a munka. Értesüléseink szerint februártól újabb útlezárásokra kell számítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?