Hőszolgáltatással, lakáskezeléssel foglalkozó cég újítja fel a Korzó szállót

Érsekújvár
Érsekújvár |

Hosszas, több hónapos vitát követően döntött úgy a város vezetése, hogy saját kezébe veszi a város központjában álló Korzó szálloda ügyét. A városi tulajdonú Hotel Korzo Részvénytársaság felszámolását és a szálloda eladását indítványozta néhány ellenzéki képviselő.

Az eladást javasló városatyák elsősorban a cég kétes gazdálkodására mutattak rá. Néhány képviselő feljelentést tett a városi részvénytársaság előző vezetése ellen, és felmondtak az akkori igazgatónak, majd új gazdasági menedzsert vettek fel. A Korzó szálloda végnapjai a koronavírus kezdeti időszakához kötődnek, amikor már vendégeket sem fogadhattak, de már korábban is feleslegesen sok alkalmazottja volt a cégnek, és gyanús bérleti szerződéseket kötött. Štefan Rovňaník főellenőr 2015-től 2019 első félévéig ellenőrizte a társaság gazdálkodását. Ladislav Borbély (független) képviselő, a Hotel Korzo Részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke is hangsúlyozta, hogy több gyanús pénzügyi tranzakcióra derült fény, miután átvette a társaság vezetését. A cég korábbi vezetése 60 ezer eurós hitelt vett fel, nem tudni, milyen célból, és ezen kívül legalább 50 ezer euróval tartozott a szociális, illetve az egészségügyi biztosítónak, de a rezsiköltségeket és a fizetéseket sem rendezték.

Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere több alkalommal hangsúlyozta, hogy a város egyik központi épületét semmiképpen sem szeretnék eladni. A képviselő-testület legutóbbi ülésén Lukáš Štefánik, a Bytkomfort Érsekújvár Kft. ügyvezető igazgatója bemutatta a Korzó szálloda felújítási terveit. Annak ellenére, hogy az 51 százalékban városi tulajdonú Bytkomfort Kft. elsősorban hőtermeléssel és lakások, valamint más épületek kezelésével foglalkozik, vállalná a szálloda felújítását. A város önkormányzati lapjában arról tájékoztatták a lakosokat, hogy a Bytkomfort Kft. vezetése tavaly nyáron Prágában találkozott partnerével Karol Čermákkal, a ČEZ ESCO Kft. vezérigazgatójával, igazgatósági elnökével, és egyeztettek a fejlesztési tervekről. Egy- és kétszobás bérelhető apartmanokat, irodahelyiségeket és tárgyalótermeket terveznek nyitni az egykori szálloda épületében, melyet negyven évre vett bérbe a Bytkomfort Kft. Az épületet a megújuló energiaforrások felhasználásával tennék energiatakarékossá.

A földszinti, évek óta veszteségesen működő étterem helyén kávézót, a legfelső emeleten kongresszusi termet rendeznének be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?