Hiába a rendszeres ellenőrzés, sok a kibúvó

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szerettünk volna riportot készíteni a járőröző dunaszerdahelyi rendőrökkel, ezt a 2020. március közepétől bevezetett járványintézkedések meghiúsították. Akkor azt hittük, csak pár héttel későbbre, a járvány lecsengésének végére tolódik a riport. Senki sem gondolta, hogy egy évvel később a járvány legdurvább szakaszában leszünk. Már a járőrözés is egészen más értelmet kapott.

Hét napnál nem régebbi negatív teszteredmény, munkáltatói igazolás, oltási igazolás, orvosi igazolás arról, hogy átvészeltük és kigyógyultunk a koronavírusból, SMS a tesztelés időpontjáról – igazolások egész arzenálját kell készenlétben tartani ahhoz, hogy eljussunk A-ból B-be, pláne ha járások között kell ingáznunk naponta. Ezeket az igazolásokat autósoktól, gyalogosoktól egyaránt kérhetik a rend őrei, ráadásul nem jókedvükben végzik a lakosság ellenőrzését. „A meglévő nem kevés szolgálati feladatainkhoz még továbbiak is társultak az utóbbi hónapokban. Ez még nagyobb terhet ró a létszám szempontjából egyébként is alulméretezett állományunkra. Ha a rendőrök számát megnégyszereznénk, akkor sem lenne elég emberünk arra, hogy minden feladatot, amit elvárnak tőlünk, maradéktalanul teljesíteni tudjunk. Egy 125 ezer lakosú járást, mintegy 68 települést, köztük 4 várost és most már a határátkelőhelyeket is éjjel-nappal ellenőriznünk kell. Lehetőségeinkhez mérten próbálunk helytállni, de mások mellett, minket is tizedel a járvány. A létszámhiányhoz társul még az is, hogy nincs olyan hét, olyan nap, hogy ne hiányozna valaki akár fertőzés, akár karantén miatt” – magyarázza Both Péter, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság parancsnoka.



A járőrök ugyanúgy dolgoznak, ellenőriznek, mint a járvány előtti időkben, csupán számos pluszfeladatot kaptak, ilyen az igazolások ellenőrzése is. Palacka Tamás főhadnaggyal és Patócs Sándor főtörzsőrmesterrel indulunk járőrözni a Dunaszerdahelyről Pódafára vezető útra. Mintegy tíz jármű ellenőrzését követjük figyelemmel, röviden beszélgetünk az általában munkába igyekvő sofőrökkel. Kivétel nélkül valamennyien azt mondják, semmi kifogásuk nincs az ellenőrzés ellen, sőt, ebben a helyzetben teljesen helyénvalónak tartják a fokozott ellenőrzéseket. „Az lenne a legjobb, ha két hétre lezárnának mindent, az egész országot, hogy már legyünk túl ezen a víruson” – ezt többen is vehemensen kijelentették. „Az emberek általában nagyon fegyelmezettek és megértően reagálnak, ha megállítjuk őket és ellenőrizzük az irataikat, de a rendelkezések nagyon foghíjasak, mert valójában elég egy épkézláb érv, »orvoshoz, élelmiszerüzletbe, patikába megyek, beteg hozzátartozót ápolok«, és mehet tovább mindenki. Senkit nem korlátozhatunk, senkit nem tudunk követni és ellenőrizni, hogy valóban igaz-e, amit állít” – mondják a járőrök tapasztalatból. 


Valóban fegyelmezettek?
Szúrópróbaszerűen a nagy üzletláncokat is ellenőrzik a rend őrei. Ennek kapcsán tapasztalták azt, hogy sokan unalmukban, csupán nézelődni járnak az üzletekbe, holott pár napja még a koronavírusra pozitívan tesztelt fertőzöttek is vásárolhattak a boltokban, a patikában. Az sem egyedi eset, hogy főleg a fiatalok, a benzinkutaknál gyűlnek össze, egy-egy kisebb esti bulizásra. „Tapasztaljuk ezt is, de egyrészt ott lehetnek, mert hiszen éppen vásárolnak valamit a legálisan nyitva tartó benzinkút üzletében. Véletlenül egy időben többen jöttek a benzinkútra. Nem vonhatjuk őket felelősségre, mert nem tudjuk bizonyítani, hogy ez nem igaz. Feloszlatjuk a társaságot, amely fél órán belül újból összejön. A járőrnek viszont mennie kell tovább, mert adva vannak a feladatai. Olyan sok a kivétel, a lehetséges kibúvó, hogy szinte feleslegessé teszi az intézkedéseket” – magyarázza Both Péter.


Járások közti átjárás
„Ezt az országot meg kellene szüntetni! Ebből a kormányból én senkit nem alkalmaznék a cégemben, pedig hulladékkal foglalkozom! Nyugodtan írják meg!” – közölte kendőzetlenül a véleményét egy dunaszerdahelyi vállalkozó, aki éppen egy trencséni tárgyalásról tért vissza és minden igazolása rendben volt. 
Horváth Gábor főhadnaggyal és a mellé rendelt katonai segítővel a pozsonyeperjesi járáshatáron csatlakoztunk az ellenőrzésekhez. Itt is bebizonyosodott, hogy az élet nem állt le és a járáshatár nem akadály. Legyen szó a naponta munkába ingázókról, az influenzában szenvedő lányának Galántáról húslevest hozó anyukáról, vagy arról a galgóci házaspárról, akik egy kutyakölyökért jöttek Dunaszerdahelyre. Utóbbi ugyanis, bármennyire bizarrnak is tűnik, technikailag nem más, mint a megrendelt áru átvétele. 


A karantén betartása
A karantén betartását civil rendőrök is ellenőrzik a regionális közegészségügyi hivatal által naponta frissített névjegyzék alapján. Ezen a jegyzéken minden címnél adva van a karantén időtartama is. Mivel itt nincsenek közvetlen kiróható szankciók, erre a feladatra a létszámhiány miatt a nyomozó részleg munkatársait is bevetik. Március 3-tól őket is a katonaságtól kirendelt kisegítők kísérik. „Én a gyerekek ellen elkövetett bűntettek részlegén dolgozok nyomozóként, nem egyszerű a munkám. Sok mindent láttam és megtapasztaltam már, de ez a nap engem is megviselt. Négy alkalommal is láttam, hogy milyen súlyos állapotban voltak a fiatal betegek, legyengülten, légzési nehézségekkel küszködtek” – mondta Sándor Andrea, aki első szolgálati napját töltötte az ellenőrzésen, egy a katonaságtól kirendelt társsal. Az, hogy egy valóban fertőzötthöz, vagy csupán elővigyázatosságból karanténban levőhöz csöngetnek-e be ellenőrzés céljából, csak a helyszínen derül ki. 

Galéria

Kihalt utcák
Az esti ellenőrzésekre elkísért bennünket Varga Károly, a közrendvédelmi rendészet parancsnoka és Darnai Gábor, a körzeti őrs parancsnoka is. Ez nem kivételes eset, gyakran végeznek ellenőrzést a terepen, a parancsnok Both Péterrel együtt is, mert ismerni akarják a valós helyzetet. 20 órától elvileg teljes kijárási tilalom van érvényben az egész országban. De ismét számos kivétel van, ilyen például ha valaki a munkahelyről vagy a munkahelyre, esetleg az orvosi ellátásra tart. A hab a tortán, hogy járáson belül a természetbe is ki lehet menni, erre nem vonatkozik a tilalom. A rendőr mérlegel, de a rendőr is ember és nem a büntetés az elsődleges célja, hanem az emberek védelme, főleg ebben az időszakban. Saját magát, mindnyájunkat, néha önmagunktól is igyekszik védeni azzal, hogy ellenőrzi a szabályok betartását.

Este kilenc óra körül olyan kihalt volt a város, mintha karácsony éjjel lenne az éjféli mise után. A városháza előtti kereszteződést sétatérként is használni lehetne. Embert egyáltalán, autót hébe-hóba látni. Nyolc órakor bezártak az élelmiszerüzletek, az ott dolgozók hazafelé tartanak. Néhány taxis az állomásra viszi az ügyfeleit, akik Pozsonyba indulnak dolgozni. Egy fiatal nő Parndorfból érkezik, ahol a szlovákiai kijárási tilalom miatt engedélyezték, hogy néhány üzlet korábban zárhasson be. Ahogyan haladunk előre az éjszakában, egyre ritkábban találkozunk autóval. Mindenkinek, akit a járőrök megállítottak, rendben volt minden igazolása és elfogadható okot mondtak az éjjeli úton levésre is.


Az egész napos, éjszakába nyúló járőrözés alatt sokféle véleményt volt alkalmunk meghallgatni, természetesen elsősorban a járvány és a rendőrség volt a téma. Már a rendőrök is nagyon fáradtak, de számukra nincs pihenés. Ezen kívül minden nap meg kell küzdeniük a már drámai méreteket öltő létszámhiánnyal, amely országosan a Dunaszerdahelyi járásban a legkritikusabb. A technikai háttér sem ad igazán támaszt nekik, hiszen az egyik rendőrautó több mint 450 ezer kilométert futott le eddig, a másik újabb, de már az is 150 ezer kilométeren van túl. Arról is meséltek, hogy nemegyszer látják, tapasztalják a kihágást, akár egy lehúzott redőnyökkel titokban működő fodrászatról, akár egy ismerősök számára sutyiban kinyitott kiskocsmáról legyen szó. Viszont a létszámhiány miatt nincs mindenre idő, intézni kell a következő feladatot és a rendőr, bármilyen meglepő, szintén érző lény. Tudja, hogy ebben a nehéz helyzetben mindenki a túlélésért küzd úgy, ahogy csak tud.


Mit gondol a polgár?
Március 3-tól tovább szigorította a kormány a korlátozó intézkedéseket, újdonság, hogy 20 óra és hajnali 1 óra közt teljes kijárási tilalmat vezettek be. Ugyanakkor hajnali 1 és 5 óra között akárki bárhová mehet. 5 órától 20 óráig ismét kijárási tilalom van ugyan, de olyan sok kivétellel, hogy gyakorlatilag megint csak akárki bárhová 
eljuthat, ha megfelelő indokkal áll elő vagy megfelelő igazolást mutat fel. 
A rendőr ugyanis senkit nem tud követni sem az orvoshoz, sem a gondozásra szoruló idős személyhez, sem az élelmiszerüzletbe, hogy valóban nélkülözhetetlen árért megyünk-e. „Ha valaki csak egy kicsit is gondolkodik, nem létezik, hogy szabálysértésen kapjuk. Ez a rendelkezés annyira nagy lyukú szita, hogy lehetetlen ellenőrizni a betartását” – vallják sokan az ellenőrzést végzők közül. 
Valamennyi általunk megkérdezett polgár helyesnek tartotta az ellenőrzéseket és nem volt semmi kifogása. Többen egyetértettek abban is, hogy a lezárásokat és szigorításokat sokkal, de sokkal korábban kellett volna bevezetni, és még a jelenleg érvényben levő korlátozásoknál is sokkal szigorúbb intézkedések mellett kellett volna dönteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?