Friss lendülettel kezdi az őszt a Matej Hrebenda Könyvtár

Herczeg Rita

A napokban vált ismertté, hogy Herczeg Rita marad a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtár élén.

Herczeg jelenleg a könyvtár megbízott igazgatója, és a Besztercebánya megye által felállított döntőbizottság neki szavazott bizalmat. Hivatalosan szeptemberben vagy októberben nevezik ki. Az igazgatónőt a terveiről kérdeztük.

Sikerült újra felvenni a lendületet a koronavírus okozta kényszerű szünet után?

A könyvtárat május tizedikén nyitottuk meg. Mi a járvány idején is dolgoztunk, voltak online olvasásaink és aktivitásaink a közösségi hálón, ezeket valamilyen szinten folytattuk. Játékokat hirdettünk – melyeknek nagy sikerük van –, illetve heti rendszerességgel a közösségi hálón is prezentáljuk a munkákat. Júniustól már néhány pályázatunk is fut, és voltak színházi előadásaink is. Azok az olvasóink, akiknek hiányoztunk, visszajöttek.

A napokban hirdette ki a megye, hogy a jövőben is önre bízzák a könyvtár vezetését. Mire építette fel a pályázatát?

Az elmúlt fél év, amióta megbízott igazgató vagyok, segített átlátni a könyvtár működtetésének gazdasági részét is, így már nem csak a könyvtárosi munkát ismerem. A pályázatom több részből épült fel. Egyrészt tatarozni kell az épületet, revitalizálni, szépíteni a könyvtár részlegeit. Elég rég költöztünk ebbe az épületbe, így ezeket a helyiségeket egy kicsit lelaktuk. A pályázatom egyik blokkja erről, az infrastruktúra javításáról szólt. A másik a szolgáltatásokról. A Covid-19 okozta helyzet arra is rávilágított, hogy az online szolgáltatások terén vannak hiányosságaink. Szeretnék új szolgáltatásokat is bevezetni, új célcsoportokat keresni.

Például?

Ami a múltban kevésbé volt propagálva, hogy a könyvtár számítógépein elérhetők a Magyar Tudományos Akadémia bizonyos adatbázisai. Ezek Szlovákiában csak a Selye János Egyetemen, a Fórum Intézetnél és Kassán a Bocatius Könyvtárban elérhetők. Közép-Szlovákiában csak nálunk. Az új célcsoportok között pedig szeretnénk megszólítani a kismamákat, illetve talán a nyugdíjasokkal szemben is vannak hiányosságaink.

Milyen pályázatok futnak jelenleg?

A Művészeti Alaptól kaptunk támogatást a színházakra, amit a művészeti alapiskolával közösen valósítunk meg. Sikerült támogatást nyernünk a könyvtár honlapjának kétnyelvűsítésére, könyvállománybővítésre és író-olvasó találkozók szervezésére is. Ez utóbbi kettőre a Kisebbségi Kulturális Alapnál is sikeresen pályáztunk.

Milyen programok várhatók ősszel?

Szeptemberben az Európai Kulturális Örökség Napjaival indítunk különböző, magyar és szlovák rendezvényekkel. Több író-olvasó találkozónk és beszélgetésünk is lesz: Varró Dani érkezik szeptember 22- én, októberben 16-án jön Laboda Róbert, Sás Károly szintén októberben, de jön Karalyos Gábor, Balázsi Panna és mások is. Jövő héten nyílik a könyvtár szervezésében egy „tábor”, ami lényegében kulturális akciók sorozata. Hét vagy nyolc gyermek vesz rajta részt, öt napon keresztül, reggel nyolctól délután négyig kézműves-, könyvtáros- foglalkozások várják őket.

Ha jól tudom, ön lesz a könyvtár első magyar igazgatója. A weblap kétnyelvűsítésén kívül – ami régóta esedékes – vannak más, konkrét tervei?

Ezen nem gondolkodtam. Februárban felkerült az intézmény magyar nyelvű megnevezése is az épületre – de ez Besztercebánya megye rimaszombati képviselőinek érdeme. Azonkívül, hogy folyamatosan próbáljuk bővíteni a magyar könyvállományt, és magyar rendezvényeket is szervezni, különösebben nem gondolkodtam azon, merre lehetne még menni. Számomra fontos, hogy ez párhuzamosan fusson.

A megyével milyen az együttműködés?

Pozitívan lehet értékelni, a költségvetésünk jó. A könyvállomány bővítésére kaptunk hét és fél ezer eurót, a revitalizációra szintén van egy tízezer eurós csomagunk, amiből egy tanulószobát szeretnénk berendezni. Hetvenötezer eurót pedig tetőszigetelésre kaptunk, amit idén szintén el kell kezdenünk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?