Főellenőr-választás második nekifutásra Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Nem kis felháborodást váltott ki az érsekújvári képviselők körében, amiért nem kézbesítették nekik a városházáról a főellenőr-jelöltek szakmai életrajzát. A városi hivatal dolgozóitól azt a magyarázatot kapták, hogy adatvédelmi okok miatt nem küldhették szét elektronikus postában az életrajzokat.

Az új főellenőr végül Ján Porubský lett, aki eddig az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ gazdasági ügyeit felügyelte. A testület 25 képviselője közül 13 tartotta őt alkalmasnak erre a posztra. Második nekifutásra választották meg az érsekújvári képviselők Štefan Rovňaník, a korábbi főellenőr utódját. Az eredetileg június 22-re meghirdetett, utolsó nyári szünidő előtti önkormányzati ülésen nem volt határozatképes a képviselő-testület, mivel a 25 főből csak 11 képviselő volt jelen. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere két rövid kényszerszünet után berekesztette az ülést. Feleslegesen jött el a meghallgatásra a 11 főellenőr-jelölt. A június 30-i önkormányzati ülésen már határozatképes volt a testület, ám a 11 főellenőr-jelöltből már csak 8 kért meghallgatást és vett részt a választáson. A meghallgatottak között akadtak néhányan, akik korábban a fegyveres erőkben dolgoztak, és volt olyan is, aki együttműködött az információs szolgálattal. Jelentkeztek olyanok is, akiknek nem volt főellenőri gyakorlatuk, és híján voltak az önkormányzati ügyekben való jártasságnak, ellenben avatott szakértők is akadtak. Több főellenőr-jelölt méltatlankodott amiatt, hogy csak néhány percük volt a bemutatkozásra, és a képviselők csak helyben nézhettek bele a szakmai életrajzukba. A meghallgatások során néhányan legyintettek, mondván, pár percben nem tudják kifejteni az elképzeléseiket, a főellenőri munkavégzéssel kapcsolatos koncepciójukat anélkül, hogy az eddigi szakmai előéletükről bármit is tudnának a képviselők. A komáromi Dobi Róbert a meghallgatást követően kisvideót tett fel a közösségi oldalra, amelyben kifejtette, teljesen elképedt azon, mi zajlik az érsekújvári testületben.

„13 szavazattal győzött az egyik jelölt, egy másik jelöltnek 10 szavazata volt, a többiek egyetlen szavazatot sem kaptak. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy csak néhány kérdést kaptunk a képviselőktől. Érsekújvár lakosai komolyan gondolják meg kit választanak, egyértelmű számomra, hogy a képviselők egy része nem képviseli a lakosok érdekeit. Ezek az emberek kötelesek a város érdekeiben munkálkodni, szerintem ez nem így van”

– szögezte le Dobai.


Az önkormányzati ülést élő adásban figyelemmel kísérők láthatták az ógyallai származású, Pozsonyban dolgozó Alžbeta Štubňová bemutatkozását is. A néhány szavazattal alulmaradó főellenőr-jelöltnek 29 éves gyakorlata van a közigazgatásban és főellenőrök képzésével is foglalkozik. Ján Porubský bemutatkozása viszonylag rövid volt, a testület és a lakosok megtudhatták, hogy felsőfokon területi gazdaságtant, majd személyi management-képesítést szerzett, később könyvelőként vállalkozott és 2008-tól az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ gazdasági osztályának a vezetője, főellenőrként két évet dolgozott egy kis község önkormányzatánál.

Érsekújvárban sosem volt egyszerű és zökkenőmentes folyamat egy új főellenőr megválasztása, a testület több alkalommal próbálta leváltani az éppen funkcióban lévő hivatali alkalmazottat. A hat évre szóló mandátummal, több mint kétezer eurós fizetéssel járó poszt iránt mindig nagy volt az érdeklődés. A titkos szavazás során rendszerint két, vagy több táborra szakadt a testület, és ezúttal is így történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?