Elsőbbséget élvez az autóbusz Pozsonyban

közlekedési káosz
Pozsony |

Péntek estétől fokozatosan lezárják a Kikötői híd alatti forgalmat és a Mlynské nivy utcát. Hétfő reggel hatalmas dugóra számíthatnak a Pozsonyba tartók, a gépkocsivezetők reggel 6-tól hívhatják a főváros tájékoztató vonalát.

 

Masszív tájékoztató kampány előzte meg a főváros legnagyobb közlekedési káoszát hozó útlezárásokat. Nem járható a Kikötői híd és a Bajkál utca kereszteződése, és a Mlynské nivy utcát is lezárták. A magisztrátus a közösségi portálon és a főváros honlapján is folyamatosan tájékoztatja az autósokat a korlátozásokról és a következményekről, és hangsúlyozzák, hogy aki csak teheti, az autó- és trolibusszal vagy villamossal közlekedjen Pozsonyban, személyautó helyett vonattal érkezzen a fővárosba. Azok, akik mégis gépkocsival utaznak Pozsonyba, átszállhatnak a városi tömegközlekedés járataira, és gyűjtőparkolókban hagyhatják a személyautókat.

Matúš Vallo főpolgármester tegnap elmondta, egyelőre 600 autó fér el a három gyűjtőparkolókban – a vereknyei temető mellett, Aranyhomoknál és a Baltská úton –, de mivel hónapokig is eltart a káosz, további parkolókat építenének. Vallo azt is közölte, hogy csúcsforgalomban sűrűbben indulhatnak a tömegközlekedési eszközök, amelyek a Gagarin úton saját sávban szállítják az utasokat. A főváros azt ígéri, a következő hónapokban a tömegközlekedés lesz a leggyorsabb közlekedési mód Pozsonyban, ehhez hozzájárul az is, hogy Vereknyén a kritikus útkereszteződésben intelligens jelzőlámpákkal irányítják a forgalmat, amelyek elsőbbséget adnak a buszoknak. Hétfőtől március végéig ingyen utazhatnak az ingázók Vereknyéről a városközpontba és fél áron adják a bérletet a városi tömegközlekedési eszközökre. A rendőrség is fokozott figyelmet fordít a közlekedés folyamatosságára, és arra is, hogy a személyautósok ne gátolják a gyors haladást a buszsávokban. Az objektív felelősség elve alapján 99 euró büntetésre számíthat annak az autónak a tulajdonosa, amelyet azon kapnak, hogy a buszsávban próbál egérutat nyerni.Naponta reggel 6-tól este 10-ig a 0800 24 2000-es tájékoztató vonalon érdeklődhetnek a gépkocsivezetők az aktuális közlekedési helyzetről, amelyet 15 közlekedési kamera közvetítésével élőben is követhetnek. A rendőrség arra is felhívta az autóvezetők figyelmét, hogy ne emlékezetből közlekedjenek a fővárosban, hanem ügyeljenek a közlekedési táblákra, és személyautók helyett inkább autóbusszal járjanak a következő hónapokban. A tervek szerint a Mlynské nivy úton hat hónapig tart a korlátozás, a D4/R7 építése miatti útlezárás azonban évekig megnehezítheti a fővárosba tartók életét. Az autósok a zvladneme.to honlapon tájékozódhatnak az aktuális közlekedési helyzetről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?