Eloltották a dunaszerdahelyi Minit Slovakia csarnokában keletkezett tüzet

Minit Slovakia
Dunaszerdahely |

Sikerült eloltani a dunaszerdahelyi Minit Slovakia üzemben péntek délelőtt keletkezett tüzet a Múzeum utcában. Erről Ladislav Ambrovics, a cég tártulajdonosa tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Elmondása szerint az üzem összes dolgozóját sikerült evakuálni. Hozzátette: az áruszállítás nem került veszélybe a tűz miatt, azt továbbra is a szokásos módon végzik. A Minit Slovakia mélyfagyasztott pékárukat készít.
 

A tűzeset helyszínére a rendőrséget is riasztották. A rendőrök felügyelték a dolgozók és a környező utcák lakóinak evakuálását, illetve biztosították a tűzoltók és a mentők útját a helyszínre. Erről Martina Kredatusová, a nagyszombati kerületi rendőrség szóvivője tájékoztatott. A rendőrség a környező utcákat biztonsági okokból lezárta.

Kapcsolódó cikkünk

A tűzben megsérült egy férfi, füstmérgezés gyanújával szállították kórházba. A rendőrség a rádión és a helyi médián keresztül figyelmeztette a lakosokat, hogy ne közelítsék meg a tűzeset helyszínét és zárják be a lakásaik ablakait.

A rendőrségtől a helyszínre érkezett egy bűnügyi szakértő, a tűzoltóságtól pedig egy tűzvizsgáló. A csarnokban keletkezett tűz okát vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?