Elhunyt Keszegh István tanár

Keszegh István
Komárom |

Rövid betegség után, életének 68. évében vasárnap hajnalban elhunyt a Selye János Gimnázium legendás matematikatanára, Keszegh István.

1968-ban a komáromi gimnáziumban érettségizett, Prágában, a Károly Egyetemen szerzett matematika-fizika szakon diplomát. A nagymegyerei gimnáziumban kezdett tanítani, de 1980-től egészen öt évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig egykori alma materének volt tanára, 1985 és 1991 között igazgatója. Kimagasló eredményeket ért el a tehetséggondozás terén, tanítványai rendszeresen részt vettek hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Legnagyobb sikere a Tokióban megrendezett Nemzetközi Matematika Olimpiához kacsolódik, diákja a szlovák válogatott legeredményesebb versenyzője lett. Nevéhez fűződik a Zrínyi Nemzetközi Matematika Verseny és a Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny felvidéki fordulójának szervezése. Alapító tagja volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének. Munkásságát több szakmai díjjal jutalmazták, megkapta a Szent Gorazd Emlékérmet, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat és a Beke Manó Díjat. Április 26-án, a Komáromi Napok nyitónapján, az ünnepi testületi ülésen vehette volna át a Pro Urbe (Városért) díjat.

Tanár úr, nyugodjék békében!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?