Egyelőre nem épül buszpályaudvar Királyhelmecen

Egyelőre nem épül buszpályaudvar Királyhelmecen
Királyhelmec |

Idén valószínűleg már nem kezdődik el a központi autóbuszpályaudvar építése a bodrogközi városban.

A Stadion és a Štefánik utca kereszteződésében található kb. 3700 négyzetméter alapterületű földterületen eredetileg 800 ezer eurós fejlesztés keretében épült volna pályaudvar, ám a költségvetés később 1 millió euróra bővült. A Kassa Megyei Önkormányzat támogatásával finanszírozandó beruházáshoz szükséges földterületek közül 600 négyzetméter régebben is az önkormányzat tulajdonában volt, 1600 négyzetmétert pedig 2017 tavaszán vásároltak meg egy magánszemélytől. További 1500 négyzetméter, illetve egy másik, 409 négyzetméter alapterületű parcella állami tulajdonban volt, de később ezekről is meg tudtak állapodni a Szlovák Földalappal.

Kapcsolódó cikkünk

Pataky Károly polgármestertől megtudtuk, a beruházás ebben az évben már nem kezdődik el, a fejlesztéshez ugyanis hiányzik néhány alapdokumentum, és egyelőre az sem tisztázott, hogy az autóbusz-pályaudvart ki építtetné fel. Az egyik elképzelés szerint a város lenne a beruházó, egy másik szerint viszont a település még a fejlesztés megkezdése előtt átadná a kiszemelt területet a beruházónak. A polgármester elmondása szerint az első variáció pénzügyi szempontból jobban megfelelne a településnek, de az sem kizárt, hogy más módon hasznosítják a területet, ugyanis egy külföldi befektető időközben már érdeklődött a parcella iránt. A polgármester tájékoztatása szerint a telekvásárlás és a tervdokumentáció elkészítése eddig kb. 60 ezer eurójába került a városnak, ám ezeket a tételeket a refinanszírozott projekt részeként visszaigényelhetnék. Az autóbusz-pályaudvar megépítése egyébként már régóta szerepel Kassa megye hosszú távú fejlesztési tervében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?