Csütörtökön Duna Fórum Pozsonyban

Csütörtökön Duna Fórum Pozsonyban
Pozsony |

Csütörtökön ötödször rendezik meg a Duna Fórumot a ligetfalui Aréna Színházban. Idén a Duna környékének jövője lesz a konferencia egyik központi témája.

A Duna Fórum a Közép-európai Alapítvány által létrehozott Duna Alap egyik központi rendezvénye. Évente a folyóval kapcsolatos különböző témában rendeznek pódiumbeszélgetéseket az Aréna Színházban. A folyó mentén levő városról is szól az idei fórum. Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatójának nyitóbeszéde után három nyugatszlovákiai megye vezetője köszönti a közönséget, Juraj Droba, Pozsony, valamint Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke szólal fel az első blokkban. Utána arról hallhatnak az érdeklődők, hogy Európában hogyan szabályozzák a folyókat, és hogyan befolyásolja ez az irányítás a folyamok és a mellettük élő lakosok kapcsolatát.

A külföldi inspirációk után bemutatják a Duna Alap harmadik pályázati felhívásának nyertes projektjeit, valamint visszatekinthet a közönség a nyár elején megrendezett Napforduló a Dunán eseménysorozatra, amelybe a Duna mentén számos város, falu és szervezet bekapcsolódott. Milyen lesz az élet a Dunán és környékén, ha elkészülnek a nagy építészeti beruházások a fővárosban? Erre keresik a választ a délutáni nyilvános beszélgetés résztvevői. Többek között a nagy ingatlanfejlesztő cégek, környezetvédelmi szervezetek és önkormányzati társulások képviselői beszélgetnek a pozsonyi rakpart jövőjéről. A fórumot Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere zárja.

A Duna Fórum most is ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az érdeklődők ma még jelentkezhetnek a dunajskyfond.sk/forum oldalon.

(béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?