Biztonságban van a Tóthpál-hagyaték

Tóthpál Gyula
Királyhelmec |

Hosszú idő után lezárult a Tóthpál Gyula fotóművész halálát követő hagyatéki eljárás, melynek eredményeként az alkotó összes ingóságát keresztlányai örökölték.

 

A szlovákiai magyar fotográfia egyik legismertebb személyisége 2015 augusztusában, hetvennégy éves korában, királyhelmeci otthonában halt meg. A művész élete utolsó éveiben rendkívül szerény körülmények között élt, egészsége megrendült, sokszor csak jóakarói, barátai, tisztelői segítségével tudott úrrá lenni a mindennapok nehézségein. Kossuth utcai lakásában – melyet a városától kapott – váratlanul hunyt el, holttestére csak napok elteltével találtak rá. Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője, Tóthpál Gyula egyik keresztlánya lapunknak elmondta, a hagyatéki eljárás ugyan nem sokkal a haláleset után elkezdődött, de csak hosszú idő után zárult le. Ez már csak azért is érthetetlen, mert a művésznek nem voltak vér szerinti leszármazottai, és végrendeletet is hagyott, melyben örököseiül keresztlányait, Molnár Ildikót és testvérét, Orosz Anikót jelölte meg.

 

A hagyaték egyébként mindössze a kétszobás lakótelepi lakásból és annak berendezéséből, valamint az ott található tárgyakból áll. Molnár Ildikó szerint a következő fontos feladata a lakás kitakarításakor megtalálni és rendszerezni a Tóthpál-képeket. Mostanra legalább az a veszély elhárult, hogy az előhívott képek és a negatívok illetéktelenek kezébe, vagy ami még rosszabb, a szemétbe kerüljenek. Molnár Ildikó tájékoztatása szerint ő és a testvére biztonságba szeretnék helyezni a hagyatékot, és ha erre lehetőség adódik, részben vagy teljes egészében szeretnék megjelentetni. A két testvér egyébként nemcsak életében segítette Tóthpál Gyulát, hanem a művész emlékének ápolásában is aktív szerepet vállal. Molnár Ildikó az évente megrendezett Tóthpál Gyula Fotópályázat szervezésében és lebonyolításában vállal feladatokat, Orosz Anikó pedig a verseny zsűrijének tagja. A verseny felnőtt kategóriájának győztesei az ő jóvoltukból kaphattak eredeti Tóthpál-képeket is. A Tóthpál Gyula Fotópályázat idei díjátadóját – melyen a beérkezett közel 250 pályamű egy részét is kiállítják – a királyhelmeci városháza nagytermében tartják október 25-én, 17 órai kezdettel.

 

Érdekes

Tegnap lett volna 77 éves

Tóthpál Gyula 1941. október 2-án született Perbenyikben. Első képeit 1959-ben készítette, abban az évben, amikor leérettségizett. Gimnazistaként már írogatott kisebb-nagyobb cikkeket, tudósításokat, melyeket gyakran saját fotóival illusztrált. 1961-től a Hét című lap külső munkatársaként dolgozott. Első önálló kiállítását Pozsonyban rendezték 1966-ban, 1968-ban pedig ő lett az Új Szó első hivatásos fotóriportere. 1971-ben, a Berlini Fotóművészeti Világkiállításon – melyen 123 ország 545 fotósának 1095 alkotását értékelték – ezüstérmet nyert. A művész Elementáris szimmetria című sorozatait aztán több mint 100 hazai és külföldi helyszínen bemutatták. 2003-ban tevékenységét a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével ismerték el, majd 2006-ban elnyerte a Mátyásfalvi György és Lauer Edit által alapított Posonium Irodalmi és Művészeti Díjat az életmű kategóriában. A kassai magyar főkonzulátuson Tóthpál Gyula fotómű-vész 2013-ban átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?