A bíróság szerint nem bűnös a galántai polgármester

Peter Paška
Galánta |

Felmentette a bíróság a hatalommal való visszaélés vádja alól tegnap Peter Paškát, Galánta polgármesterét.
 

Korábban a városi hivatal alkalmazottja végezte a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos feladatokat. Amikor az alkalmazott távozott a hivatalból, a polgármester a környékbeli önkormányzatok felkeresése után egy külső vállalatot bízott meg a közbeszerzési eljárások lefolytatásával. Az ügyészség szerint ez nincs összhangban a törvényekkel, és hatalommal való visszaélés miatt tavaly vádat emeltek a polgármester ellen. Peter Paška korábban azzal védekezett, hogy a Közbeszerzési Hivatal sem látott kivetnivalót az eljárásban, amellyel kiválasztották a külső céget, amely ezután a közbeszerzési eljárásokat végezte. Az ügyészség szerint azonban nem volt átlátható a cég kiválasztása. Értesüléseink szerint az ügyész három év szabadságvesztést indítványozott, öt év próbaidővel, emellett jelentős pénzbírsággal is büntette volna a polgármestert, valamint öt évre eltiltotta volna a közügyektől. Peter Paška lapunknak elmondta, meghökkent a vádindítvány hallatán. „Úgy érzem, megrendelésre született ez a javaslat” – utalt a polgármester az ötéves szabadságvesztésre, amelynek értelmében a novemberi és az utána következő önkormányzati választásokon sem indulhatna. „František Gaulieder és Lucia Galambošová piszkos játéka nem jött össze” – írta a polgármester a bírósági döntés kihirdetése után a közösségi portálon. František Gaulieder, a tragikusan elhunyt egykori városi képviselő tanúként szerepelt az ügyben, Lucia Galambošová a városi hivatal vezetőjének korábbi helyettese, Paška egykori jobbkeze volt.

A bíróság bizonyítékok hiányában felmentette a polgármestert, az ügyész fellebbezett. Peter Paška a jövő héten újra bíróság elé áll. A hét elején ítéletet hirdethetnek a neogótikus kastély felújítása körül felmerült gazdasági visszaélések ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?