Biciklivel Dunaszerdahelyről Győrbe

bicikli
Dunaszerdahely/Győr |

Barátság határok nélkül elnevezéssel kerékpártúrát rendeznek Dunaszerdahely és Győr között április 28-án. Már lehet jelentkezni.
 

A két város közti kapcsolat elmélyítésén túl a rendezvény közhasznú célt is szolgál, a nevezési díjakból bicikliállványt fognak elhelyezni Dunaszerdahelyen. A szervezők, a dunaszerdahelyi és győri Rotary Club 150–200 kerékpározó részvételére számítanak. A rajt a Thermalpark parkolójában lesz 28-án 10 órakor. A mezőny azután a Fürdő utcán át a Karcsai útra kerekez, majd a 63-as útra. A kereszteződésen a rendőrség fogja irányítani az átkelést. Ezután az útvonal Egyházkarcsán át Dercsika és Csallóköznádasd felé folytatódik. Az egykori medvei határátkelőnél is a rendőrség segíti a haladást. A magyarországi oldalon, a Duna-töltésen folytatódik az út, majd nagyrészt a forgalomtól elzárt útszakaszokon, rendőrségi felügyelet mellett, egészen Győr központjába, a Dunakapu térre érkeznek a résztvevők. A kerékpárosokra meleg étel és frissítő vár, valamint számos program is. Ebben az évben a kerékpározók Dunaszerdahelyről a győri belvárosba tekernek át, a jövő évben pedig fordítva, Győrből Dunaszerdahelyre indulnak a biciklisek. A teljes útvonal hossza kb. 50 km. A kerékpártúrára a www.baratsaghatartalanul.hu weboldalon lehet jelentkezni. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?