Bezárt a tallósi speciális alapiskola

Bezárt a tallósi speciális alapiskola
Galánta/Tallós |

Megszűnt Tallóson a speciális alapiskola, a tanulók közül néhányan a galántai speciális alapiskolában folytatják alapfokú tanulmányaikat, mások a környék alapiskoláiba járnak, integrált oktatási programban tanulnak.

Szeptembertől a galántai speciális alapiskolába jár az a kilenc tanuló, aki eddig a nyáron megszüntetett Tallósi Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskolába járt. A tavalyi tizenkilenc tanulóból három elballagott, négy az ekecsi Magyar Tannyelvű Bentlakásos Speciális Alapiskola és Szaktanintézet, három pedig a Nádszegi Alapiskola tanulója lett.

Szétszéledt diákok

Farkas Éva, az egykori tallósi iskola igazgatója kereste fel a galántai iskola igazgatóját, hogy helyet találjon a gyerekeknek. Az egyébként szlovák tannyelvű speciális iskolában két magyar osztályt nyitottak, ahol nemcsak a volt tallósi intézmény tanulói, hanem négy pedagógusa közül kettő szintén helyet talált. A Tallósról, Vezekényről és Vízkeletről beutazó kilenc tanulót kisbusz szállítja Galántára, a szállítási költséget részben állami hozzájárulásból, részben támogatásból fedezik. Farkas Éva elmondta, hosszas huzavona előzte meg a gyerekek elhelyezését. A Tallósi Speciális Alapiskola 52 évig működött gyűjtőiskolaként. Korábban nagyjából 200 tanulója volt főként a Galántai járásból, de máshonnan is érkeztek tanulók.

Tartós pénzhiány

„Az utóbbi tíz évben mindig úgy kezdtük és fejeztük be a tanévet, hogy mindig ott volt a kérdőjel, meddig fogja elnézni a fenntartó, hogy kicsi a létszám és nem gazdaságos a fenntartás” – fogalmazott a volt igazgatónő. Hozzátette, a fejkvóta elég volt a pedagógusok bérezésére és júniusig fedezte a fenntartás költségeit, de a további hónapokra minden évben támogatást kellett kérniük a kiadások fedezésére a Nagyszombati Tanügyi Hivataltól, vagyis a fenntartótól, amit mindig meg is kaptak. Farkas Éva mégis úgy véli, noha elfogadható volt ez az indok az intézmény bezárására, mégis más okok lehetnek a háttérben.

Hirtelen zárták be

Állítását azzal támasztotta alá, hogy a törvény értelmében március 31-ig kell a fenntartónak kérvényeznie az oktatásügyi minisztériumnál egy intézmény megszüntetését, esetükben azonban csak július 2-án adta be a hivatal a kérvényt. Előtte többször egyeztettek arról, hová lehetne áthelyezni az iskolát. Az első javaslat az volt, hogy a nádszegi alapiskola egy kihasználatlan szárnyát fogja felújítani és a speciális iskola igényei szerint átalakítani a Nagyszombati Tanügyi Hivatal, és oda költöztetik át az intézményt. Ebbe a tanulók szülei, a nádszegi iskola igazgatója és a fenntartó is beleegyezett, ám a magas költségek miatt végül a fenntartó visszalépett és azt javasolta, járjanak a tallósiak az ekecsi speciális iskolába.

Nagy távolság

„A tanulók szülei többségének és a pedagógusoknak ez a javaslat elfogadhatatlan volt, hiszen egyrészt mentálisan sérült gyerekekről van szó, akik kíséret nélkül saját falujukban sem tudnak közlekedni, másrészt csaknem 40 kilométert kellett volna utazniuk naponta kétszer a tanulóknak és a pedagógusoknak is” – mondta Farkas Éva. Kifejtette, a tanulók nagy része hátrányos helyzetű, nem megfelelő a családi hátterük sem, számukra az iskola jelenti az egyetlen lehetőséget a világ megismerésére. A tallósi speciális alapiskola volt számukra a második otthon, egy családias közeg, ahonnan kiszakították őket.

Visszalépés

Azok a gyerekek, akik Nádszegre kerültek és integrált oktatási programban tanulnak, az ötödik helyett a negyedik osztályba járnak, mivel számukra speciális tantervet kell összeállítani, és az ötödikes tananyag elsajátítása meghaladja a képességeiket. „Ezek a gyerekek nem képesek idegen nyelvet tanulni, matematikából is gyengébbek. Sokkal több a munkára nevelés, a képzőművészet, a zenei nevelés az ő tantervükben, és az osztályzás is más. A mindennapi életre kell őket nevelni, tanítani” – magyarázta a pedagógus. Az alapiskolát végzettek közül csupán néhány folytatja tanulmányait valamilyen speciális szakközépiskolában, például Ekecsen, Pozsonyban vagy Nagyszombatban van ilyen. A tallósi iskola áthelyezésének ötletével végül Farkas Éva kereste fel a galántai iskolát, és miután pozitív visszajelzést kapott az ottani igazgatótól, kész tényekkel állt a Nagyszombati Tanügyi Hivatal elé, ahol szintén támogatták a javaslatot.

Megvennék a kastélyt

Tallós polgármestere, Horváth Zoltán szerint logikus lépés volt a tanügyi hivatal döntése, hiszen a gyermekek létszáma évről évre csökkent. A belügyminisztérium tulajdonában lévő kastély fenntartása korábban kifizetődő volt, az épületben kollégium, konyha és iskola működött. Az épület karbantartásával azonban nem foglalkoztak kellőképpen, mostanra meglehetősen rossz állapotba került. Nagyjából 4-5 évvel ezelőtt a képviselő-testület a speciális alapiskola igazgatójával történt megegyezés alapján elfogadott egy határozatot arról, hogy az intézményt áthelyezik a helyi alapiskola épületének egy erre a célra kialakított részébe. Tallós község vállalta volna a felújítási munkálatokat, azonban körülbelül egy hónappal azok megkezdése előtt a speciális alapiskola igazgatója elállt az egyezségtől. A polgármester hangsúlyozta, Tallós számára fontosabb a kastély épületének megmentése, és úgy véli, részükről megvolt az igyekezet arra, hogy megoldják az iskola elhelyezésének kérdését. A község mintegy másfél hónappal ezelőtt kérvényezte a belügyi tárcánál a jelenleg üresen álló kastély megvásárlását, de hogy milyen céllal, arról a polgármester véleménye szerint még korai beszélni, hiszen egyelőre választ sem kaptak a kérvényre. „Az épület felújításra szorul, ötven éve nem újítottak fel rajta szinte semmit, hatalmas gondot vennénk a nyakunkba, ha megvásárolhatnánk. Csakis pályázatok segítségével tudnánk felújítani” – fogalmazott Horváth Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?