Befejeződött a váralja felújítása Füleken

A felújított parkoló és bástya a várból nézve
Fülek |

Ötéves projekt zárult le Füleken augusztus 14-én, pénteken, mikor ünnepélyesen befejeződött a váralja revitalizálásának folyamata. Az önkormányzat az elmúlt öt évben csaknem 1,2 millió eurót fektetett be a felújításba.

Agócs Attila polgármester elmondta, hogy a határokon átnyúló INTERREG projektnek köszönhetően Fülekre több mint 920 ezer euró került, amihez a város még 240 ezer euróval járult hozzá. A projekt előkészületei még 2015-ben kezdődtek.

Sikerült valami, ami néhány évvel ezelőtt még lehetetlenségnek tűnt. Ez a hely, amely a város egyik megbélyegezett része volt, ma reprezentatív külsővel fogadja mind a hazaiakat, mind a turistákat“

– nyilatkozta a polgármester.

A felújítás során megmentették a városi erődítmény utolsó bástyáját, parkolókat, bekötőutakat létesítettek és gyalogos övezetet és mosdókat építettek ki. Helyreállították és befedték az ágyútornyot, kicserélték a Bebek-torony tetőfedését és felújították a borházat, ahol gyermekek számára fognak kézműves foglalkozásokat tartani.

Agócs Attila reméli, hogy a revitalizációnak köszönhetően a vállalkozások is beindulnak majd a városrészben, ahogy az a korábban felújított Várfelső utcában is megtörtént. 

BARANGOLÓNK a felújított füleki várból:

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?