Átfogó parkolási politika helyett egyelőre két parkoló lehet fizetős

parkoló
Galánta |

Ősztől fizetős lehet a parkolás a városi művelődési központ mögött. A városban régóta foglalkoznak a parkolóhelyek szabályozásával. A polgármester teljes megoldást akar, a képviselők a központban található parkolóval tesztelnék a rendszert.

A vmk mögötti parkolót az Európai Unió támogatásából építették, ezért legalább 5 évig nem lehetett fizetőssé tenni. Peter Kolek város képviselő már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy sokan gyűjtőparkolóként használják a központban található helyet. Galántán hat éve vezették volna be a díjköteles parkolási rendszert, akkor egy lakossági petícióval meghiúsították a szabályozást. Néhány hónapja lakossági fórumot tartottak a fizetős rendszer bevezetéséről, a lakosok azonban hiányolták a konkrét terveket. Peter Paška polgármester akkor is hangsúlyozta, hogy komplex megoldásra van szükség, nemcsak a központban, hanem a lakótelepeken is. A városi hivatal a testület kérésére tanulmányt készített arról, hogy a kultúrház mögött sorompóval szabályozhatnák a behajtást, vagy parkoló automatát helyezhetnének el. Bíró László képviselő, az idegenforgalmi és kereskedelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság az automata elhelyezését szorgalmazza. A képviselő szerint óránkénti 50 centes díjjal, 50 százalékos kihasználtság mellett legalább 25 ezer euró bevétel származna a parkoló üzemeltetéséből. Takáč Zsolt képviselő szerint nem csak a vmk, hanem a városi hivatal mögötti parkolót, valamint a fő utcai parkolóhelyeket is fizetőssé kellene tenni. Miroslav Psota alpolgármester lakossági fórumot javasolt a témáról és az intelligens megoldásokat szorgalmazza - amelyekkel tájékoztatnák az autósokat arról, hogy hol mennyi szabad parkolóhely van. A képviselők arról döntöttek, hogy a következő ülésen bemutassák a két központi parkoló fizetőssé tételének megvalósíthatósági tanulmányát.

“Ez nem akadályozna abban, hogy október 1-től elindíthassuk a fizetős rendszert” - közölte Peter Závodský képviselő.

Peter Paška továbbra is kitart a teljes parkolási politika bevezetése mellett. “Azt ígértük a lakosoknak, hogy fórumokat szervezünk erről, de a vmk mögötti parkolóról nem volt egyeztetés, viszont már elfogadták a határozatot. Szerintem ez nincs rendben, még nem tudom, hogy aláírom-e” - nyilatkozta lapunknak a polgármester. A teljes parkolási politikáról azt mondta, hogy össze kell állítani a szakmai anyagot, amelyről a testülettel és, a nyilvánossággal és a szakemberekkel is egyeztetnének.

“A képviselők megelőzték ezeket a lépéseket” - fogalmazott Paška hozzátéve, hogy folyamatban van a projekt előkészítése.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?