Átadták Komárom városának díjait

Komárom
Komárom |

A díszpolgári címet Albert Sándor kapta. Pro Urbe díjban Klemen Terézia, míg Gráfel Lajos, Komjáthy Hajnalka és František Petr polgármesteri díjban részesültek.

A komáromi képviselő-testület 25. rendkívüli ülésén még a díjátadó előtt Keszegh Béla polgármester többek között arról beszélt, a járvány kapcsán kiderült, hogy a legmegbecsültebb értékeink nem a tárgyi dolgok, hanem az emberi kapcsolatok, a gondoskodás vagy a napjainkat színesítő sport és kultúra. Később hozzáfűzte, ebben a közegben kiemelten fontos a valódi példaképek kiemelése és méltatása.

A díszpolgári címet ezúttal Albert Sándor (1943) egyetemi tanár, emeritus rektor kapta meg. Bajkai János, a Városi Hivatal főosztályvezetőjének méltatása szerint az elismerést azért a munkáért kapta, amellyel a Selye János Egyetem alapító rektoraként a város hírnevének öregbítette és a közösségünket erősítette. Albert Sándor a járványügyi óvintézkedések maitt nem tudott jelen lenni az ünnepélyes ülésen.

Albert

A Pro Urbe-díjat idén Klemen Terézia (1952) pedagógus-író és szervező kapta meg, amelyet Lehár Ferenc hagyatékának ápolásával, a kultúra és a közélet terén végzett sokoldalú és példamutató tevékenységével érdemelt ki. A díjazott az elismerés átvétele után többek között hangsúlyozta, kultúra és művészet nélkül nincs élet, s a járvány okozta korlátozásokra utalva elmondta, reméli, hogy együttes erővel sikerül újra felvirágoztatni a nagy múltú Komárom kultúráját.

Klemen

Polgármesteri díjban Gráfel Lajos (1953) a műemlékvédelem és a helytörténet, Komjáthy Hajnalka (1973) a gyógyszerészet, František Petr (1955) pedig a pedagógia terén végzett munkájukért részesültek.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?