A következő évtizedekre készül a városliget Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Egy lépéssel közelebb került a városliget kialakítása Dunaszerdahely határában. Az önkormányzat jóváhagyta a szándéknyilatkozatot, amely szerint kizárólag park létesülhet a kijelölt parcellákon.

A. Szabó László alpolgármester, a határozat egyik beterjesztője a képviselő-testület legutóbbi ülésén kifejtette, hogy a liget kialakításával pótolnák a kiterjedt zöldövezet hiányát a városban. A pihenési lehetőség mellett az éghajlatváltozás miatt is fontosnak tartják, hogy megőrizzék és gyarapítsák a zöldterületeket. A Kis-udvarnok felé vezető út melletti, hetvenes években épült gokartpályát már nem használják, részben azért, mert Dunaszerdahelytől néhány kilométerre van a modern SlovakiaRing, itt alakítanák ki a zöldövezetet. A képviselők korábban már elfogadtak egy határozatot, amely alapján azt kérték a Szlovák Földalaptól, hogy a gokartpálya környékén a kezelésében lévő területeket díjmentesen adja át a városnak. A területen városi tulajdonban lévő parcellák is vannak, ha a földalap eleget tesz a kérésnek, akkor egy héthektáros, összefüggő zöldterületet alakíthatnak ki. „A határozatot előkészítő képviselők elsősorban azt szerették volna elérni, hogy amennyiben ez az átadás megtörténik, akkor ott semmi más ne jöhessen létre, csakis egy park, amely a város lakosait szolgálná. Magyarán lefoglaltuk ezt a területet egy liget kiépítésére” – magyarázta lapunknak az alpolgármester. Az átruházásnak nincs gyakorlati akadálya, mégis kérdéses, hogy a földalap mikor és hogyan dönt a kérésről. A bizonytalanság ellenére a képviselők előkészítik a határozati javaslat második szakaszának teljesítését, egy nemzetközi versenypályázat kiírásának előkészítését. „Ez lehetővé tenné, hogy szakavatott tájépítők vehessenek részt a liget megtervezésében. Elsősorban külföldi tapasztalatokból szeretnénk meríteni, ezért jómagam is több projektet és pályázatot néztem át az utóbbi időben” – folytatta A. Szabó László. A tanulmányban nagy hangsúlyt fektetnének az ökológiai stabilitásra és a tereprendezésre, valamint a városliget-funkció betöltésére.
A plénumon elhangzott az is, hogy a liget nemcsak a következő évtizedekre, hanem évszázadra is készül. A sportcsarnok melletti zöldterületen azonban még az idén megépül az új, nagyrészt burkolt vásártér, valamint az új sportcsarnok, amivel ezen a területen csökken a zöldterület kiterjedése. Az alpolgármester szerint a liget ügyében legkorábban a jövő évben várhatók fejlemények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?