A kassai Luníkon egy óriási falfestményt is készítettek a szentatya tiszteletére

luník
Kassa |

A Luník IX lakótelep egyik panelházának oldalát óriási, helyi gyereke rajzaiból ihletett virágokkal és színes mintákkal díszítették ki Ferenc pápa érkezése apropójából. A hatalmas falfestmény többek között Bocsárszky Zsolt kassai magyar képzőművész kétkezi munkáját dicséri. Az alkotással a romák életére és a pápa gondolataira reagálnak.

Az alkotás mögött a Don Bosco Szalázi Társaság, két kassai származású alkotóművész, a Street art communication nevű szervezt és az ETP Slovensko nonprofiv szervezet vezetői állnak. Ahogy azt Viktor Fehér, a Street art communication vezetője lapunknak elmondta, a nyolc emeletes panelház oldalára olyan festmények sorozata került, melyeket eredetileg a helyi gyerekek rajzoltak meg a helyi ifjúsági központban.

„Úgy ahogy a pápa feladata a hidak építése, úgy az ő látogatása is váratlanul több szervezetet és intézményt kapcsolt össze, melynek eredménye az építmény oldalán látható hatalmas falfestmény. Egy olyan kivitelezésről van szó, melyben Igor Kupec és Oto Hudec képzőművészek kreativitása is megmutatkozik. Ferenc pápa ugyebár arról ismert, hogy imádja az egyszerű, őszinte emberi gesztusokat. A képzőművészek végterméke egy olyan festmény, melyeken a virágok a szürke betonlapok repedéseiből nőnek ki. Igazából egy afféle képzeletbeli virágcsokorról van szó, melyet a helyi gyerekek gyűjtöttek össze a réten található virágokból. A betonból kinőtt növények pedig pontosan azt a reményt és kitartást ábrázolják, mely minden becsületes ember lelkében megtalálható“ – közölte lapunkkal Viktor Fehér.

Galéria

Eddigi legnagyobb

A munkát a pápa érkezése előtti hetekben kezdtük. Az egész falat lealapoztuk fehérre. A felfestett képet a digitális munka előzte meg, mely Hudec és Kupec koprodukciójában készült el. Egyébként ez számomra egy nagyon érdekes folyamat, hiszen ekkora méretű falon eddig még nem dolgoztam, legalábbis ilyen magasban még biztosan nem. A festés több napig tartott, harminc méteres magasságban dolgoztunk. Azért is élveztem ezt a munkát, mert általában airbrush-al készítem a képeimet, de most ecsettel dolgoztunk, és ilyenkor úgymond kicsit jobban szabadjára engedhetem a kezeimet. Mivel a gyerek is akvarellal készítették a saját képeiket, olyan stílusban próbáltuk elkészíteni a falfestményt, mely a lehető legjobban tükrözi az ő munkájukat. Nekem nagyon tetszenek a rajzok, imádom a gyerekek alkotásait, és őszintén szólva ezt a munkát is nagyon élveztem“ – zárta Bocsárszky Zsolt kassai képzőművész. Ferenc pápa Pozsonyba, Kassára, Eperjesre, a sasvári (Šaštín) zarándokhelyre is ellátogat. Szerdáig marad az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?