15 órás testületi ülés Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Az érsekújvári önkormányzat keddi ülésén néhány programpont tárgyalásakor ismét egymásnak feszült a két táborra szakadt testület.

A közel 15 órásra nyúlt tanácskozáson időnként éles szóváltás alakult ki a tizenhárom, város vezetését támogató, valamint a tizenkét, önmagát reformszárnynak nevező Érsekújvár barátai és független képviselők frakciója között.

Az ellenzéki képviselők által beterjesztett etikai kódexet sértőnek tartotta a többi képviselő.

A testület csupán negyvennyolc százaléka támogatta az érsekújvári képviselők etikai kódexét, mondván, saját erkölcsi értékrendjük van, nincs szükségük ilyen kódexre. Nehezményezték továbbá, hogy pont az anyagot beterjesztők szidalmazzák, ócsárolják a közösségi oldalakon a saját képviselőtársaikat.

Komoly vitát váltott ki a városi tulajdonban lévő cégek igazgatótanácsába és felügyelőbizottságába jelölt képviselőkről szóló programpont.

Néhány Klein Ottokár polgármester által jelölt képviselő ezzel kapcsolatos felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy nem fogadja el a jelölést. Döntésüket azzal indokolták, hogy nem kellene képviselőket ültetni a városi cégek igazgatótanácsába. A testület tagjainak inkább a cégek felügyelőbizottságaiban kellene ellenőrizni egy-egy városi cég működését illetve gazdasági eredményeit. Peter Velecký, a városi hivatal pénzügyi osztályának a vezetője sem fogadta el a felajánlott posztot a Novocentrum társaság vezetőségében, mondván, hogy a városi hivatalnak vannak kereskedelmi kapcsolatai a céggel, ezért nem szeretne részt venni ebben a munkában.

Klein Ottokár még a szavazás előtt hangsúlyozta, hogy senkivel sem egyeztettek előre, azok helyére, akik ma visszaléptek, a legközelebbi ülésre újabb neveket terjeszt be. A testület tizenhárom tagja jóváhagyta a polgármester által beterjesztett jelölteket, tízen nemmel szavaztak, ketten tartózkodtak.

A városi televíziót üzemeltető Novocentrum társaság igazgatótanácsába Kádek Norbert, a felügyelőbizottságba Török József képviselő került be a testületből. A Hotel Korzo Nové Zámky Részvénytársaság igazgatótanácsába Ladislav Borbély és Pavol Hudák képviselőt, a felügyelőbizottságba Silvester Demot, Peter Mészáros, Katarína Hozlárová képviselőt és Szekeres Tündét, a városi hivatal vezetőjét választották. A Bytkomfort városi cég felügyelőbizottságába Klein Ottokár polgármester, a testületből Anna Rošková képviselő került.

Klein Ottokár a reggel 9-kor kezdődő és csaknem 23 óráig tartó ülés végén arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Lukáš Štefánik jelenlegi alpolgármester mellé hamarosan Kádek Norbert (független) képviselőt nevezi ki második alpolgármesternek.
A maratoni ülésen az etikai kódex elfogadásán, a tanácstagok és bizottsági tagok megválasztásán kívül egyebek mellett szó volt a fakivágásról, a cirkuszok betiltásáról valamint a városi szervezeteknek szánt támogatásról is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?