Nem az MKP új káderei, vagy a Híd második vonalas aktivistái közt: ezek a fiatalok gyengén kötődnek a politikához, „mindössze“ szavazók és aktív hírfogyasztók, de annál inkább aktívak a közhasznú szervezetekben, s megvan a véleményük a dolgokról.
Tapasztalt krasznahorkai táborozóként, az elmúlt éveket összehasonlítva is elmondható, hogy ez a rendezvény jó irányba halad. Például egyre jobban hasonlít Tusványosra. Az Erdélyben évente megrendezett „közéleti fesztiváltól“ persze még nagyon messze van méreteiben, de a fő üzenetében nem: gondolkodva is lehet szórakozni. Aki akar, csak pihen a sátra előtt, aki nem, az meghallgathatja a meghívott előadókat, s a legkülönbözőbb témákban tartott előadásokat. Van köztük bőven politikai és közéleti témájú. Öllös László a szlovákiai politikai helyzetről beszélt, Hunčík Péter a nemzetek közötti konfliktusok okait boncolgatta, találkoztak a felvidéki magyar bloggerek.
Idén két fontos előadásra is sor került, nagy dicséret a szervezőknek, hogy egyáltalán eszükbe jutott megszervezni ezeket a tanulságos akciókat. Elsőként ültek közönség előtt egy asztalhoz a Híd és az MKP politikusai (Pfundtner Edit és Jakab Elemér, illetve a másik oldalon Bárdos Gyula és Köteles László), valamint a nyilvánosság előtt fejtette ki elképzeléseit a kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi poszttal kapcsolatban Petőcz Kálmán. Az már más kérdés, hogy míg Petőcz előadása megmaradt a szakmai keretek között, az MKP-Híd vitának visszatérő eleme volt a valódi tartalom nélküli kölcsönös személyeskedés. Sebaj, annál jobban érezhető volt, hogy semmiféle látványos színvonalbeli szakadék sincs az előadók és a hallgatók között, politikus pedig gyakorlatilag bárkiből lehet.
A krasznahorkai tábor nem változtat semmin. Az MKP és a Híd továbbra sem fogja egymást szeretni, az előadók hazamennek, a táborozókból pedig ősszel ismét egyetemisták lesznek. A rendezvény megmutatta viszont a szlovákiai magyar társadalom jövőjét. Hajlamosak vagyunk keseregni a siralmas demográfiai mutatók felett, de a tábor bizonyította, hogy a felvidéki magyar társadalomnak van egy fiatal, tevékeny magja, amelyre lehet építeni. Megvan, kikből lehetnek a jövő közgazdászai vagy éppen polgári aktivistái. Ennek a kevésnek is örülni lehet, sőt örülni kell.