MARTIN M. ŠIMEČKA
„Ne csináljanak belőle viccet, a hazafiasság komoly dolog” – figyelmeztette Robert Fico miniszterelnök a szlovákiai újságírókat, akik nagy kedvvel láttak neki a nacionalista SNS által javasolt s a parlament által napokkal ezelőtt jóváhagyott hazafiassági törvény értelmezésének.
Az újságírók ugyanis tüzetesen átolvasták a törvényt, s megállapították, hogy a szlovák himnuszt hétfőn reggelenként a siketek iskolájában is meg kell hallgatniuk a tanulóknak, hogy az alkotmány bevezető szövegrészét kötelező lesz az óvodákban is a falra akasztani, noha az óvodások nem tudnak olvasni, és a sajtó eljátszott más lehetőségekkel is: például ha hétfőn az első óra történetesen torna, s ráadásul úszás, akkor a gyerekek fürdőruhában hallgatják végig a himnuszt, feltéve persze, ha az uszodában lesz hangszóró.
A kormányfőnek természetesen igaza van: ez nem vicc. A kommunizmus bukása óta eltelt húsz év alatt először vette magának az állam azt a bátorságot, hogy előírja az embereknek, mit hallgassanak és mit olvassanak. Bevallom, nem gondoltam, hogy a politikusok ennyire ostobák is lehetnek, s arra számítottam, hogy a törvény nem megy át. Tévedtem. A világ, melyben élünk, egyre kiszámíthatatlanabb. Tehát azt sem tudom megítélni, vajon a kormányzó szlovák politikusok tompasága és arroganciája megbocsátható-e, vagy ellenállásba ütközik. Az iskolaigazgatók el vannak keseredve, s megüzenték a politikusoknak, hogy ostobaságot csináltak, a diákok szerdára tüntetést hívtak össze az elnöki palota elé, s arra fogják kérni az államfőt, hogy a törvényt ne írja alá. Alighanem én is ott leszek.
Szlovákiában már régóta tart a szimbólumokért folyó csendes háború. A kormánykoalíció megszállottja a szimbólumoknak, előbb rákényszerítette a népre a nyelvtörvényt, most a himnuszt és a lobogót kényszeríti rá. Azt gondolom, hogy ezúttal túllőtt a célon. Ha a szlovákok valóban érzékenyek valamire, azok a gyerekeik. Végtére is, a kommunista rendszer is azért bukott meg, mert durva hibát követett el, amikor a gyerekekre támadt. A szlovák politikusok most ismét a gyerekekre támadtak, noha csak szimbolikusan. Bárcsak ne úsznák meg büntetlenül.
Ui. Mivel ez személyes blogom, engedjenek meg egy appendixet. Március 6-án lett volna apám, Milan Šimečka 80 éves. Csak hatvanat élt, 1990 szeptemberében a prágai várban, ahol Václav Havel tanácsadójaként lakott, infarktust kapott. Szíve, melyről azt mondogatta, hogy egyik pitvara cseh, a másik szlovák, nem bírta ki. Már akkor is rémülten figyelte a szlovák nacionalizmus térhódítását, s emlékszem, amint néhány héttel a halála előtt arról beszélgettünk a nyaralónkban, hogy Csehszlovákia aligha bírja már sokáig. Arra most nem is akarok gondolni, mint érezné most magát Szlovákiában, s hogy egyáltalán akarna-e itt élni.
(Cs. G. fordítása)