Mint ahogyan azt is szögezzük le, a bírói kar néhány életfogytiglani kinevezéssel bíró tagjának a Rendkívüli Bíróság megszüntetése utáni, hangulatkeltő bírói döntés után sem jár egy kanyi vaskompenzáció sem, mert azt semmilyen módon nem érdemelték ki.
Történt ugyanis, hogy a nevezett speciális testület nem szálka, gerenda volt annak az igazságügyi kormányzatnak a szemében, amelynek akkori minisztere (miniszter latinból szabadon: szolga) máig nem adott hiteles magyarázatot albán maffiakapcsolataira. Meg is szüntette a jogászdocens vezette kabinet és annak kormány többsége: természetesen jogszabályi úton. Az érvelés egyik sarkalatos pontja volt, hogy a speciális bírói testület tagjai nagyobb bért kaptak, mint a többi bíró, ami diszkriminatív. Hogy ez az álláspont legalábbis égbekiáltó ostobaság, megírtuk akkor. Sajnos, az ország alkotmányának őrei is kimondták a diszkrimináció tényét, és az egyik járási bíró már nyert is ez alapján egy kalap pénzt az államtól. Vérszemet kapott pár tucat kollégája, akik 150 ezer eurót (miheztartás végett: 4,5 millió koronát) követelnek fejenként. S lehet, hogy ez a felháborító igyekezet megértésre talál, s a nem speciális bírókat majd ekkora összeggel elégíti ki – nos, mégis, kicsoda? – az adófizető polgár.
Quo jure? – tette fel a kérdést Korcza ügyvéd Sánta Bíróczinak, amikor az irodájában helyet követelt magának. Jure patvaristico – válaszolt a nevezett patvarista, megértették jól egymást, világos beszéd jogképzett emberek közt. Ha viszont ma megkérdeznénk nemcsak jogvégzett, de jogalkalmazó, sőt a törvény betartását behajtató, s most kártérítést követelő bíráinktól, quo jure, feltehetően a félrebeszélés világcsúcsait döntögetnék nyilatkozataikkal, szokásosan, szemrebbenés nélkül.
A tisztelt bírói kar, amely ugye, nemcsak ítélkezik, de ítéleteivel az ország törvénytisztelő lakosságát nap mint nap neveli is, ugyanis tévedésből sem állítaná, hogy a szívsebész professzor és a szekundáns doki közötti bért a szekundáns javára kompenzálni kellene, mert diszkriminálva van. Vagy tegyük föl kevésbé demagóg módon a kérdést: az általános vagy büntető bírák vajon miért nem tartják diszkriminatívnak, hogy az alkotmánybírák többet keresnek, sőt ehhez még szolgálati kocsit, szolgálati lakást és szolgálati titkárnőt is kapnak? Vajon miért nem diszkriminatív, hogy a minisztériumi osztályvezető többet keres, mint a beosztottja, vagy mint egy tanár?
A diszkriminációval csínján kellene bánni. Ha egy bíró nem tudja, hogy a speciális testület előtt mindenre kapható sorozatgyilkosok álltak megrendelőikkel együtt, hogy e testületnél a hatalommal rendelkező és azzal valószínűleg visszaélő, erős embereket szembesítették saját tetteikkel, s így pereik nem a tyúkperek vagy válóperek voltak, az már nagy baj. De ennél még nagyobb baj, hogy a tisztelt bírói testület majd a valódi diszkrimináció bírósági lecsengése során, mondjuk egy nyelvhasználatában törvénnyel korlátozott embercsoport esetében sunyi módon az írott szabályokra fog mutogatni, horribile dictu ugyanazt mondja majd el, amit a kommunista gumiparagrafusokról: Olyan törvények voltak! Mit tehettünk? Ellenben néhány bíró rettentő sebesen használja a diszkrimináció fogalmát – saját hasznára.
Kedves bírák (mármint a 150 ezer eurót követelők)! A diszkrimináció minősített esete ez ügyben valóban fennforog. Mégpedig abban, hogy a törvény hatalmával szemben védekezni képtelen adófizetőt szívatják meg újra és újra, miközben a demokratikus, működőképes, megbízható és gyors bírói eljárás még mindig inkább szép álom, mint szlovákiai realitás. Koponyánkét 150 ezerből mondjuk ezt lehetne megoldani. Addig viszont egy kanyi vasat sem érdemelnek, mert az önök sárga irigysége nem érdem, és nem is ok arra, hogy az adófizető tejeljen.