A szenvedelmes kertész

FEBRUÁR

Amíg csak távoli és felületes szemlélőként néztem a kész művet, mármint a kertet, addig a kertészeket különlegesen finom, költői lelkületű embereknek tartottam, akik madárdalt hallgatva virágillatot termesztenek. Most, hogy közelebbről szemlélem a dolgaikat, rájövök, hogy az igazi kertész nem virágot nevel, hanem a talajt, a földet ápolja. Beássa magát a földbe, s mindazt a látványt, ami fölötte van, átengedi nekünk, henyélő mihasznáknak. A földbe merülve él.

u u u

Februárban a kertész folytatja a januári munkákat, nevezetesen annyiban, hogy főként az időjárással foglalatoskodik. Mert ha nem tudnák, a február veszedelmes időszak: a kertészt száraz faggyal, napsütéssel, nedvességgel, szárazsággal, szelekkel fenyegeti. Ez a legrövidebb hónap. Ez a vakarcs a hónapok sorában, ez a koraszülött szökőhónap egy cseppet sem megbízható, s szeszélyekben, alattomosságban túltesz valamennyi hónapon; jó lesz vele vigyázni! Napközben előcsalogatja a fák, cserjék rügyeit, éjjel meg elperzseli őket, egyik kezével cirógat, a másikkal borsot tör az orrunk alá. A jó ég tudja, miért kell szökőévben azt az egy napot éppen ehhez a szeszélyes, nyavalyás, alamuszi, satnya, torzszülött hónaphoz toldani! Szökőévben a gyönyörű májust illenék egy nappal meghosszabbítani, hogy harminckét napból álljon, úgy ám. Micsoda méltánytalan eljárás ez velünk, kertészekkel?

További idénymunka februárban, hogy keressük a tavasz első jeleit. A kertész nem sokat ad az első bogárra vagy pillangóra, ezek megjelenésével csak az újságok szerint kezdődik a tavasz. Először is a kertész egyáltalán nem lelkesedik holmi bogarakért, másodszor az első lepke rendszerint a tavalyról visszamaradt utolsó. A tavasznak igazi első jelei, amelyek után a kertész áhítozik, sokkal csalhatatlanabbak. Ezek a következők:

1. A krókuszok, amelyek duzzadó, zömök csúcsa előbújik a fű közül; egy szép napon felrepednek (még soha senkinek nem sikerült kilesnie ezt a pillanatot), és csodálatosan szép zöld levelekből egy kis pamacsot növesztenek. Ez a tavasz első jele.

Továbbá:

2. a kertészeti árjegyzékek, amelyeket a postás hoz. A kertész ugyan fejből tudja már az egészet (mint ahogy az Íliász a Ménin aeide, thea… szavakkal kezdődik, ezek az árjegyzékek az Acaena, Acantholimon, Acanthus, Achillea, Aconitum, Adenophora, Adonis stb. szavakkal kezdődnek; ezt minden kertész úgy fújja, mint az egyszeregyet), mégis figyelmesen átböngészi az Acaenától a Wahlenbergiáig vagy a Yuccáig, s közben kemény lelki tusát vív: mit is rendeljen még?

3. A tavasz további hírnöke a hóvirág. Először apró halványzöld dárdák állnak ki a földből, aztán ezek két kövér sziklevélre hasadnak, s már ott is a növény. Néha már február elején kihajt, s mondhatom, sem a győzelmi pálma, sem a Tudás Fája, sem a dicsőség borostyánja nem lehet szebb, mint a halványzöld száron csüngő finom fehér kis szirmok, amint imbolyognak a nyirkos szélben.

4. A szomszédok szintén a tavasz csalhatatlan hírnökei. Mihelyt ásóval, kapával, ollóval, rafiával, gyümölcsfakátránnyal és mindenféle műtrágyával felszerelve kivonulnak a kertbe, a tapasztalt kertész már tudja, hogy közeledik a tavasz. Felhúzza az ócska nadrágját, és maga is kiballag ásóval-kapával a kertbe, hogy a szomszédok is megtudják, közeledik a tavasz, s a kerítésen át közöljék egymással az örvendetes újságot.

Karel Čapek: A szenvedelmes kertész (1929). Mayer Judit fordítása

[1]