ETŰD
– Szia, Králikám, de régen nem láttalak, hogy vagytok?
– Szervusz, Marika, elvagyunk, el. Lassacskán. És ti?
– Hát mi is lassacskán. A gyerek, mekkora má?
– Ó, hát az má nagy, má majnem ember.
– Oszt hány éves?
– Hát tizennyóc vót mút héten.
– Oszt iskolába jár-e még?
– Jár hát, inasba.
– Oszt milyen szakmára?
– Hát jót kérdezel, Marika... Valami mechanikus vagy micsoda lesz maj belőle, nem értek én ahho. Csak munkája nem lesz vele...
– Oszt mikor végez?
– Hát má kellett vóna, de ment tovább éreccségizőbe. Ott meg idén kéne neki éreccségiznyi, de a derekát letöröm, ha me nem bukik!
– Mé má, te? Nemhogy örűné, hogy okos, oszt iskolája lesz neki, te Králi!
– Nem lehet asztat úgy elsijetnyi, Marika, mibő fogunk élni?!
– Hogyhogy?
– Az ember nem dolgozik, én aktivacsnén vagyok. Kell az a gyereksegély. Ha végez, nem lesz. Csak nyugottan bukjon most meg, oszt maj jövőre leéreccségizik. Ráér, na. Nyerünk egy évet. Oszt addig is melegbe lesz.
– Hát, ammá igaz. Na örülök, hogy láttalak. Megyek, mer gyön haza az uram Németbő, oszt főznyi kell.
– Kijár?
– Ki.
– Oszt micsinál kint?
– Nyáron aszfaltozik az utakon, télen me kódul.
– Megéri?
– Me bijony. Mútkor egy hét alatt hozott 420 eurót Hamburgbó. Igaz, hogy előtte való hónapba csak 300-at, de mindig nem adnak annyit. Ott is krízis van, tudod?! A pénz meg kell, ott a lízing a Fábiára.
– Na szia, menek még a bótba.
– Szia, aranyom, tarcsátok magatokot! Anyátokot üdvözlöm!
– Én is, én is a tiédet!
(az)