A különbségek főleg a két párt mögött álló szavazótábor eltérő összetételéből fakadnak. Az elmúlt három és fél év tapasztalata alapján egyértelműen elmondható, hogy a Smer támogatói immunisak voltak a kormánykoalíció valamennyi botrányára, legyen belőlük akár tízszer több és százszor nagyobb összegű, mint a Dzurinda-kormányok alatt. Sőt még a saját életszínvonaluk romlása sem látszik meg Fico és csapata támogatottságán. El lehet gondolkozni azon, vajon az előző kormány milyen népszerűségvesztéssel és mennyi (szakszervezeti és ellenzéki) tüntetéssel szembesült volna, ha pár hónap alatt 150 ezer munkahely szűnik meg az országban. Persze, semmi új a nap alatt, megszokhattuk már Vladimír Mečiar kormányzása idején is, hogy miközben a főmufti és csapata minden tekintetben tönkreteszi az országot, hűséges hívei továbbra is rá szavaznak. Mivel a Smer választóinak többsége korábban a HZDS támogatója volt, nem meglepő, hogy most Ficóra tekintenek úgy, mint a félisteni tulajdonságokkal felruházott tévedhetetlen ügyeletes megváltóra. Fico a populizmus főiskoláján olyan jó tanítványnak bizonyult, hogy mostanára csaknem teljesen kiporszívózta a HZDS szavazótáborát, így a nagy tanítómester, Mečiar számára már a lét (a parlamentbe való bejutás és az ehhez szükséges 5%-os eredmény) a tét.
A populizmusra és a tekintélyelvű politizálásra vevő, jórészt nyugatellenes, nacionalizmusra (köztük a magyarellenességre) hajlamos, állami gondoskodást (paternalizmust) igénylő, a piacgazdaságot elvető kormánypárti szavazótábornak mintegy ellentétje az ellenzéki szavazók blokkja, azon belül is hagyományosan leginkább az SDKÚ választói. Ők többnyire nem hisznek a vezérelvű politizálásban, nem (vagy nem annyira) nacionalisták és nyugatellenesek, az állami helyett inkább öngondoskodásban és alacsonyabb adókban bíznak és nem immunisak a korrupciós és pártfinanszírozási botrányokra. Vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint Fico hívei, akik ilyen szempontból teljesen vaknak és süketnek tekinthetőek. A választóknak ez a mindenképpen iskolázottabb, polgáribb, az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkező, többnyire dolgozó/vállalkozó része, amelyik jobban figyeli a közéleti eseményeket (és nem kizárólag a bulvármédiában), érzékenyebb a politikusok félrelépéseire. Ezért Fico húzása elérheti célját: az SDKÚ valamelyest meggyengülhet. Ráadásul a kormányfő számíthat leggyűlöltebb ellenségeinek, az újságíróknak a támogatására is, akik most alaposan kivesézik Dzurindáék gyanús pártpénzügyeit. (Ez csak egy újabb bizonyíték arra, hogy Fico hazudik, amikor egyes médiákról azt állítja, hogy az ellenzékkel szövetkezve kizárólag őt kritizálják.) Tovább gyengítheti Dzurinda pozícióját, hogy a jobboldalon több reális alternatíva is kínálkozik az őt elhagyó szavazóknak: a KDH, és parlamentbe jutásra egyre esélyesebb SaS vagy akár a Híd. Fico számításainak azonban épp az SDKÚ szavazótáborának jellege tehet keresztbe. Ők látják ugyan, hogy „Mikinek” is vaj van a fején (és ezért jelentős részük már szívesebben látná melegebb éghajlaton), de azért józanul fel tudják mérni, hogy Fico nagyságrendekkel komolyabb problémát jelent az ország számára és átláthatnak megosztó szándékain. Pár hónap múlva meglátjuk.