Alkotmányosan kell rendezni a kisebbségek jogállását

MÓZES SZABOLCS

 

Hetekkel ezelőtt a Híd párt alelnökévé választották. Sokáig kellett önt győzködni? Mikor szólították meg ezzel az ajánlattal?

A második Dzurinda-kormány alatti tevékenységem után, amikor a liberális ANO párt jelöltje voltam, úgy gondoltam, nem fenyeget már a politikába való visszatérés. Nagyon szívesen folytattam akadémiai pályámat, másrészt a szlovák–magyar kapcsolatok kérdése nem hagyott nyugton. Meggyőződésem, hogy ennek a kapcsolatnak az alapjai nálunk, Szlovákiában vannak, ezért hittem a szlovákok és magyarok valódi együttműködésében, akár egy párton belül. Ezzel a gondolattal próbáltam, kissé szélmalomharcot vívva érvényesülni a szlovák politikában a 90-es évek elejétől. Sokáig megvalósíthatatlannak, utópisztikusnak tűnt, ám én magam előtt toltam – például a Kalligram kiadóval vagy a civil szervezetekkel való együttműködéssel is. Ezért is fogadtam el Bugár Béla ajánlatát, amikor két héttel a párt alakuló kongresszusa előtt megszólított ezzel a hozzám közelálló vízióval. Ezt egyfajta próbának is tartom: képes-e kigenerálni a polgári társadalom egy olyan politikai pártot, amely, a nemzeti identitásokat nem negálva, a közös elvek és érdekek alapján köti össze a különböző nemzetiségű embereket. Csak egy bolond gondolhatja, hogy itt a nemzeti identitás feladásáról, elutasításáról van szó. Elutasítjuk viszont a szélsőségességet és a sovinizmust, melyeknek sajnos a demokráciában egyre több szimpatizánsa van.

 

Eddig ön az egyetlen szlovák a párt vezetőségében. Ha így marad, akkor ezt a tényt valószínűleg az MKP és a szlovák pártok ki fogják használni, azt mondván: ön csak dísznek van ott. Nem fél ettől? Felbukkannak a pártban más ismert szlovák személyiségek is?

Nem tagadható le, hogy a Híd specifikus körülmények között jött létre, az MKP válságával kapcsolatban is. De e körülmények nélkül is érezhető volt az igény egy új párt iránt, mely meg tudná szólítani a csalódott választókat. A korábbi pártalapításoknál, emellett a momentum mellett, hiányzott egy karizmatikus vezető, aki ráadásul szavahihető is, s akiről tudják az emberek, hogy tevékenységét a társadalmi felelősség és küldetéstudat, nem pedig a haszonszerzés vágya vezérli. Ezt a feltételt Bugár Béla teljesíti, és így, amikor e mellé a bónusz mellé hozzátették a projekt specifikumát, a szlovák–magyar kapcsolatok kiemelt rendezésének tervét, nem nagyon volt min gondolkodni. Most természetesen mindehhez erős gazdasági-szociális, kulturális és külpolitikai dimenziót is adunk. Ezen dolgozunk együtt, magyarok és szlovákok, akiket látszólag egyedül képviselek a vezetőségben. De a régiókban és a szakmai csoportokban már többen vannak, akik tevékenykedni akarnak. Nem kell attól félni, hogy nem lesznek a pártban eléggé képviselve a szlovákok, különben ennek a projektnek nem lenne értelme. Másrészt azért is van olyan kevés szlovák személyiség a pártban, mert kevés a „szabad” személyiség a politikai „piacon”. Főként, mert ez a feladat egész embert kíván.

 

A Híd fő célja a szlovákok és a magyarok közötti egyetértés elérése. Nem fél attól, hogy ez kevés lehet a választási sikerhez? Az embereket aggasztják a rossz interetnikus kapcsolatok, de sokkal jobban érdeklik például a gazdasági és a szociális témák, melyekben viszont a konkurens szlovák pártok erősek.

Természetes, hogy a polgárokat jobban aggasztják a szociális-gazdasági jellegű problémák, melyek közvetlenül fenyegetik életminőségüket. Megoldásokat szeretnénk kínálni, melyekről szeptember közepén beszélünk, a párt programalkotó kongresszusán. Ugyanakkor, mint azt az elmúlt 20 évben is tapasztaltuk, mindig lesznek olyanok, akik az úgynevezett magyarkártyát fogják előhúzogatni, mert az a legolcsóbb, azzal lehet a legegyszerűbben manipulálni a választókat – mert a szlovákokat, ugyebár, védeni kell a terjeszkedő magyarokkal szemben, akik nemcsak, hogy el akarnak szakadni, de szlovákul sem akarnak beszélni… Így volt ez legutóbb, az elnökválasztási kampányban is. Biztos vagyok benne, hogy a hírhedt kampányszakemberek már készülnek ezzel! E helyzetre szeretne pártunk előre felkészülni.

 

A szlovák–magyar megbékéléssel több párt, személyiség és államférfi is próbálkozott az elmúlt 20 évben, eddig egy próbálkozás sem lett sikeres. Miért gondolja, hogy önök sikeresek lennének?

Az úgynevezett romantikus időszak egyik első próbálkozása volt a VPN és a Független Magyar Kezdeményezés együttműködése a 90-es évek elején, és bizonyos fokig az euroatlanti integrációs célokat megvalósító, az MKP-t is magukban foglaló Dzurinda-kormányok is ilyenek voltak. De nem tudok megnevezni olyan pártot, mely az elmúlt 20 évben őszintén, s főként töretlenül dolgozott volna a szlovák–magyar megbékélésen. Az államférfiak közül Göncz Árpádot emelném ki, ám őt első megbízatási időszaka nagy részében a nem empatikus antalli politika limitálta, a második megbízatási időszakban zömében pedig a mečiarista, a nacionalista SNS-t is magában foglaló szlovák kormányzat blokkolt mindenféle próbálkozást. 1998 után pedig, amikor az újjáépített párkányi hídon úgy tűnt, szinte testvéri kapcsolat alakul ki Orbán és Dzurinda között, a Fidesz-kormány a kontraproduktív státustörvényt és a – Duray szavaival élve – magyar nemzet reintegrációját kezdte erőltetni, s ezzel elvesztette a kapcsolatot szlovák keresztény-jobboldali partnereivel. Nem véletlen, hogy azóta, közel 10 éve nem került sor hivatalos találkozóra a két kormányfő között. 2006 óta pedig, amióta mindkét államnak egymással látszólag kompatibilis baloldali kormányzata van, a szlovák–magyar nemzet- és államközi kapcsolatok – főként, ha azok mentális, politikai–pszichologógiai síkját nézzük – még talán mélyebb szintre kerültek, mint a mečiari időkben. Nagyon érdekes lenne kielemezni, kinek felel meg ez leginkább.

 

Kinek?

Beismerem, hogy erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Főként az utóbbi időben zajló események csak megerősítenek abban, hogy mindig lesz mit „előhúzni”. Sajnos egyik oldal sem tud gesztust tenni a másik felé. Az összes lépés vagy kétértelmű, vagy egyértelműen konfrontatív. De, ismétlem, a jó magyar–szlovák kapcsolatok megteremtésének kulcsa itthon, Szlovákiában van, a szlovák többség és a magyar kisebbség viszonyában. Ezt viszont nem lehet Budapestről vagy Pozsony és Budapest közötti tárgyalásokkal megoldani – ehhez a szlovák többségnek és a magyar kisebbségnek kell tárgyalóasztalhoz ülnie. Ez a helyzet viszont összefügg azzal, hogy a magyaroknak Szlovákiában nincs alkotmányosan garantált státusa, úgymond függenek a magyar pártoktól, ezek kormánytagságától. S mivel több intézmény pénzügyileg „alultáplált”, a magyarok jogi helyzete pedig bizonytalan, Budapesttől kérnek segítséget. Nemcsak pénzügyit, hanem politikait és jogit is.

 

A magyarok jogállásának kérdésében konkrét javaslatokat kívánnak tenni?

Mindenképpen meg szeretnénk ezt a témát nyitni, hogy társadalmi vita kezdődjön róla. Ezt a kérdést nem lehet felülről, rendeleti úton elintézni. Társadalmi, szakmai vitát kell nyitni a kérdésről, ennek keretében lehet csak megegyezni a kérdésről. Legkésőbb év végén, jövő év elején elő szeretnénk készíteni bizonyos téziseket, melyekben felvázolnánk, milyen jogokat kellene biztosítani a kisebbségeknek, illetve hogyan kellene szavatolni alkotmányos jogállásukat – hogy ne legyenek a pártok vagy Budapest segítségére utalva.

 

Ismételten hangsúlyozza, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok rendezésének kulcsa itthon van. Mit kellene tenniük ebben a kérdésben a szlovák politikusoknak?

A rossz kapcsolatokért félig a szlovák, félig a magyar politikusok a felelősök. Tény ugyanakkor, hogy a többségi nemzet politikusainak „többségi” felelősségük van a kérdésben, ezért is kellene több empátiát és nagylelkűséget mutatniuk. Tehát azt, ami például a nyelvtörvény módosításának tárgyalásakor hiányzott. Azokban a dolgokban, melyek a kisebbség jogállását, identitását, nyelvét, kultúráját vagy oktatásügyét érinti, nem érvényesíthető a többségi szavazás elve. Ezért is gondolom, hogy a nyelvtörvény elfogadása előtt tárgyalni kellett volna azzal a féllel, melyet ez érint. Mivel a magyaroknak Szlovákiában nincs alkotmányos, csak pártképviselete, a politikusokkal vagy a civil kerekasztallal kellett volna egyeztetniük. Ám mivel a pártok közötti kapcsolatok – főként a koalíciós és ellenzékiek közöttiek – rendkívül rosszak, a politikai kultúra szintje a mečiari idők mélységéhez közelít, a civil szervezetek súlya pedig még nem olyan, mint a mečiari időkben – melynek megbuktatását segítették –, olybá tűnik, hogy hiányzik itt egy jogi intézmény, mely legálisan, alkotmányos keretek között képviselné a magyar kisebbséget, függetlenül attól, milyen politikai konstelláció van az országban. Jogrendünkből hiányzik a kisebbségek jogállásáról szóló törvény, melyet Európa 20 éve vár tőlünk.

Egy választások utáni részletes elemzés szerint a szlovákiai választópolgárok alapvetően etnikai alapon választanak. Délen is. A Hidat eddig inkább magyar pártként könyvelték el az emberek. Mivel szeretnék megszólítani a szlovák szavazókat, akik eddig 99 százalékban – délen is – a szlovák pártokra voksoltak?

Elképzelésünk, mely ebben a pártban öltött testet, abban egyedi, hogy meg kívánja oldani az etnikai, vagy ha úgy tetszik, a látens vagy nyílt etnikai konfliktus problémáját is. Meg szeretné szólítani azokat is, akik ezt a kérdést a tolerancia és megértésének alapján kívánnák megoldani. Hiszem, hogy elég ilyen választó van. Az úgynevezett érintett területeken, de egész Szlovákiában is. Ezek a mi szavazóink, akik a politikai középhez inklinálnak – jobbról is, balról is. Ezeknek az embereknek stabil értékrendjük van, de tudják, hogy a mai világ már nemcsak jobboldali vagy baloldali, hanem etikus, becsületes, toleráns és, sajnos, szélsőséges, kirekesztő is. És emellett etnikailag differenciált is, ám ez távolról sem az egyetlen választói megközelítés. Én legyek az utolsó, aki nem érti meg az etnikai problémákat, de bízom benne, hogy a jugoszláv modellt nem lehet Közép-Európában megismételni, még ha szlovák és magyar oldalon van is pár bolond, aki ezt szívesen kiprovokálná. Tőlük biztosan nem csábítunk el szavazókat. Ahogy egy jelentős francia politológus mondta nekem ezekben a hetekben: ha ez a projekt sikertelen lenne is, hatalmas jelentősége lesz Közép-Európára nézve. Miért ne hinnék akkor ebben a projektben, miért ne lenne vonzó a választópolgárok számára? Mellesleg nagyjából 3 százaléknyi szlovák korábban is a Bugár Béla vezette MKP-ra voksolt.

 

Egy interjúban azt mondta, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok az MKP kormánytagsága idején sem voltak jók. Ekkor egy ideig ön kulturális miniszter volt, az MKP élén pedig a Híd jelenlegi elnöke állt. Mit és hogyan szeretnének javítani a szlovák–magyar kapcsolatokon, ha még akkor sem voltak jók?

Nem voltak jók, de konfrontatívak sem. Talán jobb rá az a kifejezés, hogy öncélúak voltak, ahogy a politikában szinte minden. A cél szentesítette az eszközt. Ezek viszont nem voltak harci eszközök, még ha néha a koalíciós tárgyalásokon szikrázott is a levegő. A két ország közötti kapcsolatok emlékeim szerint csak akkor voltak jók, amikor Dzurinda és Orbán közösen megnyitotta a párkányi hidat. Csakhogy az, amit az elmúlt évtizedekben a szőnyeg alá söpörtek, egyszer sem volt, még az elmúlt 20 évben sem társadalmi, szakmai, politikai diskurzus tárgya. Azt, amit a szlovákok és a magyarok (Szlovákiában és Magyarországon is) ilyen hosszú ideig maguk előtt tolnak, nem lehet „megoldani” egy választási időszak alatt. Ezért az állapotért viszont, ha nem változik meg, mindannyian felelősek leszünk.

 

A párbeszédhez mindig ketten kellenek. Készen áll a szlovák demokratikus ellenzék a szlovák–magyar kapcsolatok rendbetételére? A Fico-kormány összes eddigi nagyobb szlovák–magyar ellentétéhez, botrányához (Malina Hedvig ügye, földrajzi nevek, dunaszerdahelyi rendőrattak, most a nyelvtörvény) neutrálisan, szinte alibista módon áll hozzá.

Amikor a kapcsolatok valamilyen hasonló botrány miatt kiéleződnek, akkor az ön által demokratikusnak nevezett ellenzék is tudatosítja, hogy a konkrét népszerűségi mutatók fontosabbak, mint valamiféle erkölcsi, főként absztrakt elvek. Tudatosítják, hogy a magyarkártya, ahogy eddig mindig, hatással van a szlovák választóra – ebben nemzeti egység van. Éppen ezért is szükséges egy olyan párt, melynek magyar és szlovák politikusok is tagjai, akik be tudják bizonyítani, hogy előítéletek, szélsőségek nélkül is megoldhatók a problémák.

 

A kormánykoalíció állandóan Orbán Viktorral és a Fidesszel riogat. Veszélyt jelent ön szerint Orbán és pártja Szlovákiára?

Nem tartom korrektnek ezt a riogatást, fölöslegesen eszkalálja az egyébként is irracionálisan kiélezett szlovák–magyar kapcsolatokat. Másrészt viszont bízom benne, hogy a Fidesz semlegesen fog viszonyulni a szlovákiai pártokhoz, és nem fogja őket pénzügyileg vagy másképpen előnyben részesíteni. Ezek a pártok nem lehetnek a Fidesz kirendeltségei. Ma nem lehet a szlovák–magyar kapcsolatokat azzal megoldani, hogy a szomszéd zűrös figuráira mutogatunk. Főként annak nincs ehhez joga, aki három éve megtűr kormányában egy szélsőséges, klientelisztikus pártot. Az, hogy kire szavaznak a magyar állampolgárok, az ő dolguk, nem befolyásolhatjuk őket olyan módon, ahogy az orosz elnök az ukrán választásokat. Tiszteletben kell tartanunk döntésüket és ez alapján alakítani politikánkat.

Nagyításhoz kattintson valamelyik képre: