ÖSSZEFOGLALÓ
Egyhangú támogatásukról biztosították az uniós országok vezetői Manuel Barrosónak, az EB eddigi elnökének azon törekvését, hogy újabb öt évig ő irányíthassa az EU legfőbb végrehajtó testületét. Ezt a csütörtök éjszakába nyúló tanácskozás után, tegnap hajnalban közölte Jan Fischer cseh miniszterelnök.
Az 53 éves portugál konzervatív politikusnak még az Európai Parlamentben is többséget kell kapnia a tisztség elnyeréséhez. Az EP-ben azonban a Barrosót szorgalmazó jobbközép európai néppárti képviselőknek – bár ők adják a legnépesebb frakciót a június elején újraválasztott testületben – nincs abszolút többségük, és szocialista, zöld, illetve liberális képviselők megpróbálják megakadályozni Barroso újraválasztását.
Még semmi sem dőlt el
Martin Schulz, a szociálisták európai frakcióvezetője tegnap Brüsszelben máris bejelentette, hogy nemmel fognak szavazni. Schulz „politikai, jogi és intézményes gyalázatnak” minősítette az állam- és kormányfők döntését.
Részben ezért, részben pedig azért, mert az új összetételű EB megalakításának folyamatát a Liszszaboni Szerződés életbe lépésének késlekedése miatt jogi bizonytalanság övezi, egyelőre tisztázatlan, hogy a tagállamokat képviselő tanács pontosan mikor teszi meg a jogi értelemben is hivatalos jelölést. Az unió most érvényes alapszabálya, a Nizzai Szerződés értelmében csak a tagállamok számának kétharmada lehetne az uniós biztosok száma.
Ha azonban a tavalyi elutasító írországi népszavazás után idén októberben egy újabb népszavazáson az írek is igent mondanak az EU-t alaposan megreformáló Lisszaboni Szerződésre, akkor annak hatályba lépése kiiktatná ezt a kétharmados szabályt. A jelenlegi összetételű Európai Bizottság megbízatása – így Barrosóé is – idén október 31-ig tart. Jogászok szerint arra nincs mód, hogy egyedül Barrosót jelöljék hivatalosan Nizza szerint, majd a biztosokat később esetleg Lisszabon szerint.
Minden az írektől függ
Megállapodtak az állam- és kormányfők az Írországnak a Liszaboni Szerződéssel kapcsolatban adandó garanciák szerződéses formájáról is. Annak érdekében, hogy az ír lakosság a következő népszavazáson ne utasítsa el a dokumentumot – amit egyszer már megtett –, a garanciákat a szerződéshez csatolt jegyzőkönyvként kezelik majd, ugyanakkor belefoglalják azt is, hogy mindez nem érinti a szerződés ratifikációs folyamatát azokban a tagállamokban, ahol az már lezárult. A garanciák egyebek között a katonai semlegesség, a családpolitika (abortusz) és az adórendszer nemzeti kezelésének megerősítésére vonatkoznak. Brian Cowen ír kormányfő a csúcstalálkozó után közölte, hogy az újabb népszavazást október elején tartják meg.
Pénzügyi felügyelet
A pénzügyi szervezetek felügyeletének európai szintű reformjáról már csütörtökön este megállapodtak a csúcs résztvevői. Barroso olyan elképzeléseket terjesztett az állam- és kormányfők elé, amelyek új ellenőrző testület létrehozásáról, valamint három uniós felügyelő hatóság megerősítéséről szólnak. A most zöld utat kapott elképzelések értelmében az Európai Központi Bank (EKB) mellett testületet hoznak létre a pénzügyi rendszert veszélyeztető kockázatok kiszűrésére, a pénzügyi piacokat fenyegető veszélyek időben történő jelzésére. Emellett megerősítenék a már létező banki, biztosítási, valamint értékpapír-piaci uniós felügyelő testület hatáskörét, és a nemzeti hatóságokkal közös hálózatba vonnák ezeket. E testületek – mintegy döntőbíróságként – kötelező érvényű határozatot hozhatnának olyan esetben, ha két különböző nemzeti felügyeleti szerv nem tud megállapodásra jutni egymással.
A csúcsvezetők azonban leszögezték, hogy az új struktúra kialakítása „nem lehet hatással az egyes nemzeti költségvetésekre”. Ennek az elvnek a kimondása a britek követelése volt. A kiemelkedően fontos pénzügyi központnak számító London azt kívánja megakadályozni, hogy ezek az európai szintű felügyelő testületek kötelező jelleggel előírhassák Nagy-Britanniának valamely bajba került bank megmentését az állami költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből.
A klímaváltozás költségei
Abban is megállapodás született, hogy milyen elvek szerint finanszírozzák az éghajlatváltozás elleni globális küzdelmet. A költségekhez való hozzájárulás két fő elve az erről készült állásfoglalás-tervezet értelmében a fizetési képesség szerinti elosztás (a gazdagabb többet fizet), valamint a szennyezés mértékéért való felelősségvállalás (a szennyező fizet) tétele kell, hogy legyen. Eszerint a legszegényebbek kivételével minden országnak ki kell vennie a részét a terhek vállalásából a fejlődő világban. Szakértők szerint a szegény országoknak 2020-ig évente 100 milliárd euróra van szükségük a szén-dioxid-kibocsátás megfelelő mértékű csökkentéséhez, valamint további 20-50 milliárd euróra a klímaváltozás elleni küzdelem egyéb teendőihez. Ilyen például új vízforrások feltárása vagy szárazságtűrőbb növényfajták kinemesítése. Az EU egyelőre nem döntötte el, hogy pontosan mennyit fog fizetni. (MTI, s, ú)
Nagyításhoz kattintson valamelyik képre:Az európai vezetők felszólították a mianmari juntát, hogy azonnal és feltétel nélkül engedje szabadon a Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőt, Aung Szan Szú Kjit. Egy szokatlan gesztust is tettek: az angol szöveg 64 szóból áll, ez utalás arra, hogy a politikus asszony éppen tegnap lett 64 esztendős. (SITA/AP-felvétel)
Linkek:
[1] http://ujszo.com/files/imagecache/photo_large/files/ujszo_1245526846_30.jpg