JUHÁSZ KATALIN
Elgondolkodtak már önök azon, milyen lehet az államfő feleségének lenni? Jelentéktelen asszonykából hirtelen förszt lédivé válni? Ha a férj azelőtt is politikai pályán mozgott, neje az évek alatt megszokhatta, hogy gyakran kísérgetnie kell őt különböző rendezvényekre, ha viszont egyenest a tűzhely mellől kényszerül valaki ebbe a szerepkörbe, bizony nehezen szokhatja a kötelező kűröket.
Ezen agyaltam Pöstyénben, a V4-es államfők csúcstalálkozóján, elnézve a három elnökfeleséget. Sólyom Lászlóné komoly indokra hivatkozva kimentette magát, a lengyel, a cseh és a szlovák förszt lédit viszont szórakoztatniuk kellett a szervezőknek pénteken délelőtt, mialatt a férjek komoly dolgokról tárgyaltak. A „női programban” egy karikatúrakiállítás megtekintése is szerepelt. Gyógyforrástémában kellett alkotniuk valami vicceset a négy ország karikaturistáinak, és bizony sikerült is nekik: jobbnál jobb rajzos poénok lógtak a helyi információs központ falain, s „öröm és felüdülés volt végignézni őket a kimerítő tárgyalások után”, ahogyan azt a délután szintén befutó Sólyom László megjegyezte. A mosolygó, sőt hangosan nevetgélő magyar államfővel ellentétben az asszonyok meglehetősen furcsán viselkedtek a teremben, bár ez részben a helyi szervezők hibája. Énekszó és tánc köszöntötte a vendégeket az épület előtt, majd beterelték és leültették őket, üdvözlő beszédekkel kedveskedtek nekik, és többször hangsúlyozták, milyen jó, hogy itt vannak Pöstyénben, a híres fürdővárosban. Ennek örömére előpattant egy fiatal srác, és kemény tesztnek vetette alá a förszt lédik tűrőképességét, oly módon, hogy hegedülni kezdett. Nem tudom, kinek a kije volt, de tény, hogy bőven van még mit tanulnia Paganini hangszerén. Amikor végre befejezte, a lédik köszönetet mondtak a szíveslátásért, az intézmény igazgatónője pedig bejelentette, hogy most alá lehet íratni velük V4-es csúcstalálkozó alkalmából megjelentetett képeslapokat, hadd legyen egy felejthetetlen emlékük az embereknek erről a fantasztikus délelőttről. A vendégsereg ekkor szépen sorba állt, majd megkapták az autogramokat. Aztán mindenki el. Az atipikus kiállításmegnyitóra odautazó remek magyar és cseh karikaturisták nem győztek álmélkodni. Nem csak azon, hogy meg sem említették a nevüket, hiába ácsorogtak szerényen a terem végében. Hanem főleg azon, hogy az elnöknék úgy köszönték meg a meghívást a „szép kiállításra”, hogy egyetlen unott pillantást sem vetettek a rajzokra. Kizárólag a kamerákba, illetve egymásra mosolyogtak. Magukban pedig ki tudja, mit gondoltak. Talán azt, hogy milyen jó lenne most egy kádban…