Szerelem vagy átverés?

Otthonba kerülve

Marika néni nagyon boldog házasságban élt a férjével. Nehéz gyerekkora volt, szülei bántalmazták, így meglehetősen fiatalon a házasságba menekült. Józsi bácsi hű és szerető társa volt egy életen át, példás volt a kapcsolatuk, amely picivel több mint ötven évig tartott. Józsi bácsi egy hirtelen és váratlan szívinfarktus után összeesett, és többé nem ébredt fel. „Nagyon megviselt a férjem halála. Hiszen életemben boldog csak mellette voltam. Miután meghalt, azután is beszélgettem vele, sokszor kerestem is a házunkban, mert megszoktam, hogy mellettem van, nem tudtam elfogadni, hogy már nincs velem. A gyerekeim ezt annak tulajdonították, hogy megbolondultam, és elkezdtek orvosokhoz hordani. Természetesen semmit nem találtak az időskori betegségeken kívül, pszichés elváltozásra nem utalt semmi. Mégis, úgy döntöttek, nem élhetek egyedül, veszélyes vagyok magamra nézve, ezért elkezdtek keresni egy idősek otthonát.”

Fiatalember a láthatáron

Marika néni az elején tiltakozott. Nem akarta elhagyni a házat, ahol a férjével olyan boldog volt, de a három gyermeke addig-addig mondogatta, hogy jobb lesz neki emberek között, ahol vigyáznak rá, ahol vele egykorúakkal barátkozhat, hogy végül beadta a derekát. „Sokat sírtam, amikor a holmimat pakolták, én egy papucsot nem tudtam a csomagba tenni. Igaz, hogy az otthon, amit találtak, a szomszéd faluban van, mégis olyan idegennek éreztem. Soha nem éltem ennyi emberrel együtt, nagyon fura volt. A gyerekeimtől el sem búcsúztam, haragudtam rájuk, hogy ilyen helyzetbe hoztak. Otthon szépen éldegéltem a kutyámmal, a baromfival, itt meg csak az üres falakat láttam, és azt, hogy nincs feladatom. Ahogy üldögéltem az ágyon, egy fiatalember lépett be a szobámba üdvözölni. Azért mondom, hogy fiatalember, mert nyolc évvel fiatalabb, és az én koromban már minden év számít. Nagyon kedves volt, vigasztalt, olyan szeretettel és megértéssel fordult felém, amit a férjem halála óta nem tapasztaltam. A gyerekeimnek meséltem telefonon erről a kedves fiatalemberről, Jancsiról, de nagyon foglalkoztak vele. Közben én szerelmes lettem, egyre jobban éreztem magam, kézen fogva jártunk az otthonban. Amikor egy hónap után meglátogattak a gyerekeim, akkor meg bezzeg meglepődtek.”

Szétszakad a család

Marika nénit kérdőre vonták, majd azzal vádolták, valóban elment az esze, hiszen ötven évi házasságot gyaláz meg ezzel a bohóckodással. Nem értették meg, hogy most inkább támogatásra van szüksége. „Nagyon rosszulesett minden, amit mondtak, hogy Jancsi kihasználja a hiszékenységem, miért törődne önzetlenül velem, biztosan kért már tőlem pénzt. Jancsi nem kért pénzt tőlem soha, volt, hogy én leptem meg valami aprósággal, de semmi drága dologgal, nem hinném, hogy emiatt törődött velem. A gyerekek nem is voltak tovább negyed óránál, jól összevesztünk, egy hónap után ezt kaptam. Aztán meg csodálkoznak, ha más társaságában keresem a vigaszt. Egy hónap múlva ünnepeltem a hetvenedik születésnapomat, a gyerekeim vacsorával készültek. Azt hittem, hogy haza fognak vinni a házamba, de kiderült, hogy azt eladták. Valamikor aláírattak velem egy papírt, amivel meghatalmaztam őket, és azonnal túl is adtak rajta. A lányomékhoz mentünk. Akartam vinni Jancsit is, de a gyerekek hallani sem akartak róla, a lányom kerek-perec kijelentette: mindenféle eltartott kujonok az ő házába nem mehetnek. Nagyon szomorú voltam, nem is éreztem jól magam a vacsorán, hiába voltak ott a gyerekek, az unokák. Nagyon eltávolodtunk egymástól. Pedig régen milyen összetartó család voltunk! Ha segítség kellett nekik, a férjemmel mindig kisegítettük őket, soha nem mondtuk, hogy nem, ha kellett, összehúztuk a nadrágszíjat, csak hogy nekik jó legyen. Erre most ezt kapom. Úgy érzem, nem értenek meg, nem támogatnak, és ez végtelenül elszomorít.”

Az érem másik oldala

Marika legidősebb lánya, Juli, máshogyan látja a történetet. „Az édesanyám nagyon sebezhető volt, amikor bevittük az idősek otthonába. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy jobb lesz ott neki, hiszen találkozik másokkal, barátkozik. De arra egy percig nem gondoltunk, hogy egy ilyen alak akaszkodik rá. Már az első nap kivetette rá a hálóját, anyám meg folyton meglepi valamivel. Hol az apámtól kapott aranyláncát, de ami csomagot viszünk neki, azt is mindig odaadja ennek a Jancsinak. A biztosítékot azonban az verte ki, amikor az anyám a kevés spórolt pénzét arra költötte, hogy Jancsinak protézist csináltasson! Azt hittem, megüt a guta! Már tettem panaszt az otthonban is, de azt mondták, ők ilyen helyzetben nem tudnak mit tenni. Jancsi nem lop, anyám magától adja oda neki a csecsebecséit. Arra is gondoltunk, hogy átvisszük anyámat egy másik otthonba, de sajnos, nagyon nehéz bekerülni ilyen helyre, ráadásul attól is félünk, anyám annyira a szívére venné, hogy elszakítjuk Jancsitól, hogy a végén még valami baj lenne belőle. Így aztán próbálunk belenyugodni, és bízni abban, hogy ez a Jancsi előbb-utóbb talál másik játszótársat.”

Hogy mi lehet az igazság és hogy melyik félnek lehet igaza, az talán soha nem derül ki. De ha vádaskodás helyett a közös beszélgetés és egymás megértése lenne a fontosabb, akkor talán a családi kapcsolatok is rendeződhetnének.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/40. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene