Mozart szerette Prágát

A kultikus alkotás felújított, rendezői változata, amely húsz perccel hosszabb az eredeti verziónál, és szinte koncerttermi hangzást kölcsönöz a film zenei jeleneteinek, már DVD-n is megvásárolható.

Bécs, Budapest vagy Prága. Európa három nagyvárosa közül kellett választania Saul Zaentznek, a film világhírű amerikai producerének. A kérdés ugyanis az volt: hol lehet a legolcsóbban, ezzel együtt a legautentikusabb helyszíneken leforgatni a Mozartról és Salieriről, vagyis a tehetség és a középszerűség örök harcáról szóló filmet. Bécs a legdrágább választás lett volna, Budapesten kevesebb városrész felelt meg az alkotói elvárásoknak, Prágában viszont a politika, vagyis a nagy hatalmú pártvezérek kara állta útját a produkciónak.
Az akkor már tizenöt éve Amerikában élő Milos Forman disszidensnek számított Csehszlovákiában. A barrandovi filmgyár vörös bárói hallani sem akartak arról, hogy egykori honfitársuk, aki a Száll a kakukk fészkére című rendezésével már világszerte ismert rendező volt, betegye a lábát az országba. Csak rontaná a levegőt, nézeteivel sokakat megfertőzne, hangoztatták. Maradjon csak ott, ahol van. De a felkínált dollármilliókra kicsordult a nyáluk. Politikai töltete nincs az anyagnak, hiszen két zeneszerző bonyolult kapcsolatáról szól, nyugtatták magukat. A hatalmas összeg jól jönne a stúdiók felújításához. Forman soha, semmilyen Csehszlovákia-ellenes petíciót nem írt alá Amerikában. Ha megtette volna, Prágában élő iker fiai pályáját nehezíti. A disszidensek mellett viszont teljes mellszélességgel kiállt, ebből nem csinált titkot. „Ha megígéred, hogy senkit nem fogsz felkeresni közülük, és régi cimboráddal, Václav Havellel sem találkozol a forgatás heteiben, kiharcolom, hogy itthon forgathass” – közölte a rendezővel a prágai filmgyár kommunista igazgatója. „Rendben – felelte Forman. – De te is ígérd meg, hogy ha az említett barátaim közül keres fel valaki, akkor azzal sem önmagát, sem a készülő filmet nem fogja veszélyeztetni.” Kézfogás közben tett ígéretet az igazgató. „A szavamat adom rá” – mondta. A végső igenre azonban, amely az ország első számú „főkolomposától”, a kommunista párt központi bizottságának élén álló köztársasági elnöktől, Gustáv Husáktól érkezett, sokáig kellett várni.

A forgatás első napja 1983. január 3-ra esett. Mozart szobáját és a lelki betegek intézetében levő celláját a filmgyár stúdiójában építették fel. Prága szívében több helyen is forgatott a stáb. Az óváros és a várnegyed több arculatát is megmutatja a filmben. A bécsi palotabelsőt a prágai érsek rezidenciája játssza, a Rendi Színház, ahol 1787. október 29-én Mozart vezényletével tartották az operák operája, a Don Giovanni bemutatóját, teljes pompájával szolgálta az alkotókat. Legnehezebben az érseki rezidencia bérbevétele zajlott. A bíboros fejét ugyanis mindenféle zagyvasággal tömték tele. A filmeseknek szóló hamis üzenete ezért úgy hangzott: „Ez a film az ördög eszköze, nem adom hozzá a palotát.” Forman természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. Prágai barátaitól megtudta: a katolikus egyház a csehszlovák titkosrendőrség folyamatos megfigyelése alatt áll, a bíboros titkára pedig az ő ügynökük. A hamis információk tőle jutottak az egyházfő fülébe. Ő hazudta neki, hogy a stáb minden tagja ateista, a filmben sok a meztelen jelenet, ami az egyházat rossz fénybe állítja, és az érseki székhely szégyene lesz. Amikor a bíboros visszahallotta sosem tett kijelentéseit, audienciára hívta Milos Formant. „Látja, harminc éve ezzel küzdök, a sok hazugsággal” – panaszkodott, és nyomban engedélyezte a palotabeli forgatást. Nem mellesleg ő is rajongott Mozart muzsikájáért.
Forman végig résen volt. Tudta, hogy attól a naptól fogva, ahogy megérkezett Prágába, a titkosrendőrség megfigyelése alatt áll. A produkció a Hradzsin alatt bérelt neki lakást. Ott, ahol az egykori nemesi fészkeket már különböző országok nagykövetségei birtokolták. Éjszakánként a szomszéd ház kertjéből lesték, kivel megy haza, ki megy hozzá látogatóba. De a személyi sofőrje is a titkosrendőrség beépített embere volt. Ezt nem mástól, mint tőle tudta meg. A férfi elárulta neki, hogy minden közös útjukról jelentést kell adnia. Ott, ahol Forman lakott, a ház másik szárnyában két idős, egykor arisztokrata hölgy csoszogott. A telefonjuk évek óta nem működött. Hiába kérvényezték, senki nem javította meg nekik. Amint a híres amerikai rendezővendég beköltözött a házba, vadonatúj készüléket kaptak. A hívásokat természetesen sorra lehallgatták.
A Cseh Szenátusnak otthont adó Wallenstein-palota szintén forgatási helyszínné vált. Díszes lovagtermét minden akadály nélkül megkapta a produkció, nem úgy a már említett Rendi Színházat. Annak igazgatója ugyanis foggal-körömmel küzdött az „Oscar-díjas áruló” ellen, nehogy már azt képzelje, hogy mindent megkap, amit megálmodik. A csaknem egy évig tartó huzavonának a kultuszminiszter vetett véget, átadva a helyszínt az amerikai stábnak. Amikor azonban a Don Giovanni hétszáz fős közönségét megszemélyesítő statisztákat kellett kiértesíteni a forgatás első napjáról, a Csehszlovák Posta igazgatója is fellázadt. Írásban közölte: egy nap alatt ennyi táviratot képtelenek kézbesíteni. A forgatás további időpontjait hírül adó sürgönyöket így aztán mindig két nappal korábban adta le a produkció, hogy a posta alkalmazottai zökkenőmentesen dolgozhassanak.
Prága egyik legrégibb és legszebb teátrumában, ahol jó ideig csak német drámák és olasz operák szerepeltek a repertoáron, július 4-én is zajlott a forgatás. Azon a napon, amelyen Amerika a függetlenségét ünnepli. A történet szerint Mozart egyik leghíresebb operája, a Szöktetés a szerájból volt műsoron. Statiszták óriási tömege, zenészek, énekesek, táncosok tették a dolgukat. A próba remekül sikerült, mindenki lelkesen vett részt a jól megfizetett munkában. A felvétel előtt meggyújtották az óriási csillár összes gyertyáját, a statiszták és a szereplők a helyükön voltak, ám a Mozart-ária helyett teljesen váratlanul az amerikai himnusz csendült fel. A magasból pedig elindult lefelé az amerikai zászló, és csak a zenekari árok felett állt meg. A népes forgatócsoport amerikai tagjai az Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe előtt tisztelegtek. A döbbent csendet a statiszták hatalmas tapsa törte meg, és abban a pillanatban mindenki látta, hogy ki a besúgó és ki nem. Egy a tízhez arányban ültek a nézőtéren a titkosok. Tíz fénylő arcra jutott egy morózus, értetlenkedő. Forman, aki maga is bevándorlóként eresztett gyökeret Amerikában, tisztelte választott hazáját, a zászló és a himnusz őt is meghatotta. Rettegve figyelte, mi fog történni. A „beépített” statiszták szerencsére nem tettek jelentést semmiféle „provokációról”. Amint véget ért az amerikai himnusz, a zászló is eltűnt a térből.

Jan Balzer, az Amadeus cseh producere mesélte azt is: a nemzetközi stáb tagjai között nem kis feszültséget szült, hogy amíg a csehek a saját pénzükből étkeztek a filmgyár kantinjában, addig amerikai kollégáik külön koszton voltak, a catering szolgálta „terülj, terülj asztalkám” bőséges választékával. Itt a knédli hússal és kétnaponta változó mártással, ott a lehető legízesebb ételek, finom desszertekkel. Hetente kétszer Nyugat-Németországból szállították a friss zöldséget és az egzotikus gyümölcsöket a stáb külföldi tagjainak. Saul Zaentz aztán elrendelte: mindenki ugyanazt kapja ebédre. Ezzel viszont a Barrandov vezérkara nem értett egyet. Az elvtársak ugyanis attól tartottak, dolgozóik megszokják a jót, az osztályon (és áron!) felülit, s majd a későbbiekben is ezt fogják követelni tőlük. Zaentz nem tágított. Abban az országban, ahol télen akkoriban még paradicsomot sem láttak az emberek, mindenki előtt mag nélküli mandarin illatozott az asztalon.
S bár egész Prága tudott róla, hogy Forman a város különböző pontjain az Amadeust forgatja, sem a televízió, sem a rádió, sem az újságok nem adhattak hírt róla. Hallgatniuk kellett egy nem mindennapi eseményről csupán azért, mert a rendező amerikai állampolgár lett. Hogy mekkora reklámot csinált egykori hazájának, azzal a vezérkarból senki nem foglalkozott. Disszidens volt, s ezért „bűnhődnie” kellett. Egyetlen sajtótermékben, egy kisváros helyi lapjában azonban megjelent egy rövidke hír, hogy a helyi üzem, amely kalapok százával látta el a Mozartról szóló történelmi filmet, ennek köszönhetően száz százalékra teljesítette a gyártási tervet. A lap főszerkesztőjét azonnali hatállyal elbocsátották, méghozzá azzal az indoklással, hogy közzétett egy „felforgató” információt.

1985. március 25. Nyolc Oscar-díjat nyert az Amadeus. Forman mellett a film két cseh alkotója, a díszlettervező Karel Černý és a jelmeztervező Theodor Pištěk is részesült ebben az elismerésben. Kezében az arany szobrocskával Forman a stáb többi cseh tagjáról sem feledkezett meg. Mindannyiuknak megköszönte a munkát. A barrandovi filmgyár történetének legnagyobb vállalkozása volt a film, és mind a mai napig az. Prágába pedig azóta is a világ minden sarkából özönlenek a turisták, hogy lássák az Amadeus legendás helyszíneit.