„Már megint játszol?” Mit kell tudni laikusként a videójátékokról

A videójáték mint műfaj érdekes helyzetben van. Míg a hajnalig tartó olvasást vagy netflixezést hajlamosak vagyunk megértő, komfortos jelzőkkel romantizálni, a számítógépes játékokkal kapcsolatban változatlanul gyakoriak a negatív asszociációk. De vajon miért van ez? És ha az életünkben soha nem játszottak fontos szerepet a játékok, akkor mégis hogyan viszonyuljunk a környezetünkhöz, mely számára egyre meghatározóbbak?

„Állandóan játszol, nem unod még?”

A videójátékok nagyjából 40 éve váltak a populáris kultúra rendszeres szereplőivé. Ez kevesebb idő, mint ami az 1933-as King Kong és az 1977-es Csillagok háborúja filmek között telt el, melyek ekkora távolság mellett is nagyrészt hasonló filmes trükköket alkalmaztak, csak eltérő minőségben. A videójátékoknak ellenben ez a 40 év elég volt ahhoz, hogy hangtalanul sikló geometriai formákból filmeket és sorozatokat is megszégyenítő komplexitású médiatermékekké váljanak. Ilyen rohamos fejlődés mellett érthető, hogy sokan nem tudják, hova tegyék őket, különösen mifelénk, ahol kimondottan népszerűvé is csak a 2000-es évek elején váltak. A mostani huszonévesek például abban az érdekes helyzetben vannak, hogy a korosztály nagyjából fele már videójátékokkal nőtt fel, míg a másik fele szinte soha nem is érintkezett velük. Az utóbbi kategória pedig jó eséllyel egyre gyakrabban érzi majd úgy, hogy nem engedheti meg magának ugyanazt a közönyt, amivel a szülei viseltettek a műfaj iránt, mert akkor egy, az ismerősei és családtagjai számára meghatározó médiaformától zárja el magát. Már csak azért is, mert kívülről, kellő áttekintés nélkül szemlélve a videójátékos kultúra eléggé károsnak tűnhet. Aggodalomra azonban semmi ok!

Ellentétben a hollywoodi filmekből elhíresült sztereotípiákkal, a játékok napjainkban nem a pontokért való agyatlan versengésről szólnak. A legtöbbüknek komplex, igényesen megírt történetük van, és még az akcióorientáltabb darabok is kifinomultabb felépítésűek, mint gondolnánk. Emellett pedig az online játékok is különös népszerűségnek örvendenek, melyeket akár a közösségi szórakozás egy modern válfajának is tekinthetünk. A játékokat az interakció teszi egyedivé, vagyis a közönség (azaz játékos) lehetősége arra, hogy befolyásolja a fikciót; tehát tulajdonképpen csak egy újabb művészeti és szórakoztatóipari ágról beszélünk, amelynek a célja éppen úgy az érzelmek, az izgalom kiváltása, mint a filmeké vagy az irodalomé. A kis Peti tehát nem az idejét pazarolja a PlayStation előtt, és nem is az elfojtott szadizmusát éli ki egy virtuális világban, hanem éppen úgy fikciót „fogyaszt”, mint mi is számtalan alkalommal, csak más formában. Viszont éppen úgy, ahogy mindennemű médiafogyasztást, a játszást is ajánlott felügyelni, fiatal gyerekeknél és rászoruló felnőtteknél egyaránt. De mire érdemes odafigyelni?

Tévhitek

„El fogsz butulni / elsorvad az agyad attól a sok játszástól!” Talán az egyik leggyakoribb intelem, ami mellett az én generációm felnőtt, egyben az egyik legnagyobb tévhit. Aki valaha játszott komplexebb játékkal, vagy akár csak látott is egyet testközelből, az rögtön megérti, hogy ez miért lehetetlen. A videójáték az egyik legaktívabb művészetbefogadási folyamat, hiszen a játékosnak végig figyelnie kell, problémákat kell megoldania, akadályokra kell reagálnia, szerepjátékoknál pedig az érzelmi intelligenciáját is meg kell tornáztatnia, hogy a megfelelő irányba terelhessen egy-egy karaktert vagy történetszálat. Ha a témában végzett tanulmányokra hagyatkozunk, a játszás épphogy fejleszteni látszik olyan készségeket, mint a problémamegoldás, az alkalmazkodás vagy akár az empátia. Nem a legmegnyugtatóbb látvány, amikor a kis Peti az ajkait harapdálva, nagy koncentrációk közepette mészárol démonokat, de ez a szintű beleélés az oka, hogy Peti agya nem vágja majd be az unalmast.

Ha már szóbajött az erőszak: „Attól a sok buta játéktól agresszív leszel!” Mára talán kissé elavult álláspont, ami inkább a 90-es évek Amerikájában volt rendszeres közéleti szereplő, viszont aki figyelmes, annak feltűnhetett, hogy odaát a mai napig szeretik művészetre és médiára kenni az erőszakot (bármire, csak ne a rendszerszintű gyűlöletkeltésre).

Valójában a videójátékoktól senki nem lesz tömeggyilkos, ahogy a metálzenétől és a horrorfilmektől sem. A 90-es években megugrott nyilvános lövöldözések hatására az Amerikai Védelmi Minisztérium kutatni is kezdte az esetleges összefüggéseket az erőszakos videójátékok elterjedtségével, de semmi ilyet nem találtak, a legtöbb ember ugyanis helyén tudja kezelni a fiktív erőszakot. Amíg figyelünk rá, hogy mindenki a korosztályának és lelki állapotának megfelelő játékokat játsszon, addig nem lesz gond.

„Állandóan csak játszol, antiszociális leszel!” Ez a tévhit egy többé-kevésbé letűnt kort idéz, amikor a négy fal közti játszás még szoros ellentétben állt azzal, amit a többi gyerek a játszótéren vagy a focipályán csinált. Manapság, amikor a többségük már a Netflix vagy a TikTok előtt tengeti a délutánjait, talán kevésbé releváns, viszont régen sem volt az, hiszen a barátok rendszeresen átjártak egymáshoz játszani, vagy egyszerűen csak megosztották egymással az élményeiket az iskolában, ahogy tették azt a kedvenc filmjeikkel, könyveikkel, sorozataikkal is. Ma pedig az internet mellett már tényleg nem beszélhetünk a játékok aszociális jellegéről, hiszen kevés médiaforma tud annyi embert annyira aktívan összekötni, mint egy online kompetitív vagy kooperatív videójáték. Ha valaki úgyis állandóan „bent kukul”, akkor ennél rosszabban is tölthetné az idejét.

Ezt a három aggodalmat tehát igyekezzünk levetkőzni, míg ugyanis rájuk pazaroljuk az energiát, egyéb veszélyek aktívan vadásznak a gyerekeinkre és ismerőseinkre.

A sötét oldal, avagy amire oda kell figyelni

Ahogy minden másnál, nyilván a játékoknál is figyelni kell a függőség jeleire. Fontos tisztázni: az, hogy valaki sokat játszik, NEM a függőség jele! Nem, még a napi 6-8 óra sem, amíg az nem megy az illető életminőségének a rovására. Ha észrevesszük, hogy valaki nem étkezik, nem alszik rendesen, vagy kritikus eseményeket és kötelezettségeket hanyagol a videójátékok miatt, akkor érdemes elbeszélgetni vele nyitottan arra, hogy talán lelki, hangulati problémák lehetnek a háttérben, amik elől a játékok épphogy menedéket nyújtanak. Arra is vigyázzunk, hogy ne adjuk oda felelőtlenül a bankkártyaadatainkat a gyerekeknek, mert lehet, hogy a Disney Plus mellett pár (száz) focistára is előfizetnek majd a Fifában. Erre szintén figyeljünk oda olyan felnőtt ismerőseinknél, akik hajlamosak a szerencsejáték-függőségre, sok online játék ugyanis épp ezekre a hajlamokra játszik rá alattomos módon. Nézzünk utána, hogy egy-egy játék lehetőséget ad-e a plusz költekezésre!

Ha pedig már itt tartunk, figyeljünk oda a korhatár-besorolásokra és a tartalmi figyelmeztetésekre is. Ez főleg gyerekeknél fontos (bár felnőttként is hasznos lehet, ha vannak bizonyos traumáink vagy tartalmi érzékenységeink), a legtöbb szülő ugyanis nem ért a játékokhoz, ezért ráhagyja a kis Petire, hogy játsszon, amit akar. Pedig a kis Peti így szembesülhet olyan tartalmakkal, melyeket nem tud feldolgozni, és melyekkel aztán nem érzi úgy, hogy fordulhat a felnőttek felé, akik soha nem akarnak vele játékokról beszélni. És itt nemcsak a brutalitásról van szó, hanem szerhasználatról, szexualitásról, traumatikus eseményekről, melyekről talán a tévét is elkapcsolnánk, ha Peti ott ülne a kanapén.

Szintén érdemes odafigyelni arra is, hogy az alany online felületeken milyen játékokkal kapcsolatos egyéneket és csatornákat követ. A gamer szubkultúra tömve van szenvedélyes, kreatív, intelligens tartalomgyártókkal, de sajnos rengeteg frusztráció és kulturálisan öröklődött sérelem is övezi, melyek miatt egyesek hajlamosak sarkított, intenzíven negatív gondolatokat hangoztatni, amik szexizmusban, rasszizmusban és homofóbiában is gazdagok. Ezek a nézetek sajnos mélyre tudnak ásni, ha rosszkor érik a megfelelő embert, szóval figyeljünk oda a gyerekeinkre, de a sérülékenyebb időszakot élő felnőtt ismerőseinkre is!

Maga a videójáték nem egy eredendően rossz vagy alacsonyabb rendű médiaforma, sőt nagyon is megvan a maga szépsége. Viszont megvannak a sajátos veszélyei is, így még akkor is, ha nem tartjuk magunkat a műfaj rajongójának, igyekeznünk kell megérteni és kiismerni. A gyerekeinkkel, ismerőseinkkel pedig érzékeltetnünk kell, hogy nyitottak vagyunk beszélni a témáról, mert akkor segítségért is hamarabb fordulnak majd hozzánk.

Kissé nagy falatnak tűnhet, de nekünk kell felelősséget vállalnunk, mert a játékokat feleslegesen fogjuk hibáztatni. Azok csak dolgok, amiket lehet jól és rosszul is használni.

Szöveg Kulcsár Gábor